Belföld

Kasszasiker a láthatáron: készül a Valami Amerika 3

Herendi Gábor író-rendező elmondta, hogy már formálódik a sztori, amely egy mozgalmas, több bűnbandát is felvonultató filmet ígér.

Tizenhárom évvel az alapfilm és hét évvel a folytatás bemutatását követően most végre úgy tűnik, hogy tényleg alakul a már 2009-ben is elhintett harmadik Valami Amerika-mozi, miután az első két filmet is író, rendező és produceráló Herendi Gábor röviden mesélt a már kidolgozás alatt álló forgatókönyvről – számolt be róla az Origo.

A filmes nem volt hajlandó sok mindent elárulni, mindazonáltal annyit felfedett, hogy az egyelőre még „nagyon korai stádiumban” mozgó sztoriban a Pindroch Csaba, Szabó Győző és Hujber Ferenc alakította Várnai fivérek mellett a második részben megismert, Csuja Imre vezette Baláék bandája is visszatér majd, sőt: a cselekmény egy az említettek életét megkeserítő „konkurens maffiabanda feltűnése” köré fog felépülni.

A Valami Amerika 3 szkriptjét Herendi Divinyi Rékával közösen írja. A projekt beindításához a páros szeptemberben kilencmillió forint fejlesztési támogatást kapott a Magyar Nemzeti Filmalaptól.

Addig is az első rész emlékezetes jelenete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik