Belföld

Gyorsan lekapcsolták a 196-os buszon tevékenykedő román zsebeseket

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. I. C. 41 éves és A. C. 45 éves román állampolgárok ellen – írja a police.hu rendőrségi honlap.

A beszámoló szerint a két férfi december 3-án 8 óra körül az Újpest felől a Szentmihályi út felé közlekedő 196-os jelzésű autóbuszon utazás közben eltulajdonította a sértett táskájából mobiltelefonját. M. I. C. kivette a táskából a készüléket, miközben A. C. teste takarásával és figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését. A két román állampolgár 25 perccel később átszállt a Nyírpalota út irányából Újpest felé közlekedő 196A jelzésű autóbuszra, ahol szintén utazás közben tulajdonították el egy nő mobiltelefonját és bérletét, annak kabátzsebéből.

A BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság Zseblopási Alosztály munkatársai felfigyeltek a két gyanúsan viselkedő férfira, majd 8 óra 30 perckor a Szentmihályi úton közlekedő autóbuszon elfogták őket. Gyanúsítotti kihallgatásuk során mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök a két férfi ruházatának átvizsgálásakor megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított mobiltelefonokat, amiket utána visszaadtak tulajdonosaiknak.

A gyanúsítottakkal szemben – őrizetbe vételük mellett – a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik