Belföld

Összevert egy kislányt az utcán az örkényi ámokfutó – Mindenki fél tőle a környéken

24.hu
24.hu

2015. 12. 03. 08:30

Alig pár hónapja költözött a környékre az a 14 éves lány, akit a napokban minden ok nélkül megvert egy férfi az utcán. Az utca végén lévő zeneiskolából tartott haza, amikor az egyik ház előtt belebotlott 32 éves támadójába, aki éppen magából kikelve egy épület ablakát verte. A gyerek igyekezte észrevétlenül kikerülni, de nem sikerült. A férfi ököllel ütötte, majd leszorította a földre és rugdosta. A lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy kiszabadítsa magát, elfusson és közben hívja a rendőröket – írja a Bors.

“Mindenki retteg tőle. Mikor ideköltöztünk, már előre figyelmeztettek minket: nagyon vigyázzunk. Nagyon furcsa, nem beszél, barátságtalan, többször véreres szemekkel méregetett minket. Sokszor beszél magában. Megtörtént, hogy egy szál alsónadrágban kapálta a fagyott földet” – mondta a lapnak a férfi szomszédja. A helyiek úgy tudják, hogy a támadót kiskorában érte egy súlyos baleset: leesett egy erkélyről, azóta viselkedik így.

A helyiek félnek, hogy a férfi visszajön. Elmondták azt is, nagymamája pár házzal lejjebb lakik, hozzá gyakran átjárt, de őt is többször megverte. Egyszer majdnem egy hónapig kórházban volt. A támadás előtt is az ő ablakán dörömbölt.

A lap szerint  a gyereket az egyik fővárosi kórház fül-orr-gégészeti, illetve szemészeti osztályán párhuzamosan kezelik. Nem szenvedett maradandó sérülést, de lelkileg megviselte az eset.

Ahogy arról beszámoltunk, a rendőrök otthonából állították elő a zavart férfit. A feltett kérdésekre nem tudott egyértelmű válaszokat adni. Előállították, majd kihallgatása után őrizetbe vették.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.