Belföld

Szeretik a történelmet, terroristáknak nézte őket a TEK

Először csak ködösítettek a „nagy fogás” után a terrorelhárítók, de egyre inkább úgy néz ki, benézték, felvidéki világháború-rajongót néztek terroristáknak.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1-en nyilatkozva kedd este elmondta: a TEK a hétvégén két csoportot fogott el, lőfegyvereket, robbanóanyagokat is talált náluk, a házkutatásokon pedig “bombalaborra” is bukkantak.  Hajdu János, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy a TEK délután közölte, sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el terrorellenes akciósorozatukban a hétvégén, elmondta: két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken.

Később kiderült, valószínűleg nem radikális iszlamistákat fogtak, az egyik akció négy gyanúsítottjából ugyanis csak egy esetében merült fel az előzetes letartóztatás. Ez azt is jelentheti, hogy még csak bűnszervezetről sincs szó. A másik TEK-es akcióban elfogottakkal szemben pedig még csak nem is merült fel terrorgyanú.

Rajongók, nem terroristák

Az Index most arról ír, veszélytelennek látszó, világháborús relikviagyűjtő társaságról van szó, a csomagtartóban talált fémtárgyakat (például páncéltörő gránát, repeszgránát, tojásgránát, lőszerek) egy veszprémi erdőben találták, két nappal a TEK-es rajtaütés előtt.

Az ügyészség kérte az egyik elfogott személy, S. Róbert előzetes letartóztatását, ezt azonban a bíróság elutasította, indoklásuk szerint „nincs arra semmilyen adat, hogy az édesanyjával és nevelőapjával élő, a II. világháború iránt hobbi szinten érdeklődő terhelt bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel, vagy hogy megszerzett tudását és vegyi anyagait a közrend vagy személyek élete ellen kívánta volna fordítani.

Arra sincs adat, hogy külföldi kapcsolatuk lenne, S. Róbert büntetlen előéletű, a TEK által korábban említett nemzetközi szál S. felvidéki barátait takarja. A lap úgy tudja, az ügyészség is komolytalannak tartotta a gyanúsítást, ezért sokat hezitált azon, hogy egyáltalán indítványozza-e S. Roland előzetes letartóztatását.

Szabadlábon

Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: a XI. és XXII. kerületi ügyészség a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani.

Arra sincs semmilyen adat, hogy az ügy “kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel, nyomozásokkal”. Az ügy összes körülményéből mindennek éppen az ellenkezője valószínűsíthető – hangsúlyozták. Nincs adat szélsőséges nézetekre és – azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar – külföldi kapcsolatokra sem. A bíróság kiemelte azt is, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű.

A négy gyanúsítottal szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást “robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés” és lőszerrel visszaélés bűntette miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik