Belföld
AppleMark

Melegrekordok közepette nyílt a Karácsonyi Vásár

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 11. 13. 18:32

Evett már csicsókatócsnit, a tépett malacburgert vagy a kacsazsírban pirított sütőtököt csípős tökmaggal? Most megteheti – a szokottnál korábban, már pénteken megnyílt a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.

A Városháza parkban november 21-től, a Szent István-bazilikánál pedig november 27-től várják adventi programokkal a látogatókat egészen január elejéig.

A Vörösmarty téren a hagyományokhoz híven kézműves gasztronómiai és iparművészeti termékek vásárával, ünnepi műsorokkal és koncertekkel készülnek. A megjelenő kiállítókat szakmai zsűri választja ki több éve szigorú minőségi követelmények alapján.

A gasztronómia iránt érdeklődők számára egy 1200 négyzetméteres teraszon kínálják ételválasztékukat a melegkonyhák, és külön teraszt szenteltek az édességeknek. A hagyományos ételeken túl olyan különlegességeket is meg lehet majd kóstolni, mint az aszalt szilvás gulyásleves, a csicsókatócsni, a tépett malacburger, a “hun-dog”, a bárányszendvics sültpaprikakrémmel, vagy a kacsazsírban pirított sütőtök csípős tökmaggal. Az édességek között számos kézműves manufaktúra termékeiből lehet majd válogatni.

A színpadon népzenei, dzsessz-, crossover, alternatív, blues- és soulkoncertek váltják egymást hétköznap és hétvégén egyaránt. A gyerekeket hétvégenként bábszínházi és zenés-táncos előadások várják, a kézműves játszóházban pedig óvodás és iskolás csoportoknak és a családoknak tartanak foglalkozásokat. December 4-ig péntektől vasárnapig, utána pedig hétköznaponként is várják a gyerekeket, akik a gyertyaöntés, a mézeskalácssütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás technikáit sajátíthatják el a fűtött faházban.

AppleMark
MTI / Kallos Bea

Újdonság a vásárban az ASAPA alkotócsoport által felállított Malacok húzta szánkókaraván játszótér, amelyben olyan rendhagyó játékokkal készülnek a szervezők mint például az ökotelefon vagy az interaktív ökotv.

November 29-től vasárnap délutánonként adventi gyertyagyújtásra várják a közönséget a téren, ahol 12 karitatív szervezet a hagyományokhoz híven a rászorulóknak gyűjt majd adományokat.

Az ünnepi programok a Vörösmarty téren január 6-ig, a Városháza parkban január 3-ig, a Bazilikánál pedig január 2-ig tartanak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.