Belföld

Fejek hullhatnak Lagzi Lajcsi miatt a rendőrségnél

24.hu
24.hu

2015. 11. 06. 09:09

Ha kétségessé válik, hogy a bizonyíték törvényes úton ke­rült a hatóság birtokába, azt abban a pillanatban a zenész javára kell értékelni.

Ha beigazolódik, amit az ügyvédek állítanak, Lajcsi rövidesen hazatérhet szeretteihez. Ez esetben akár rendőri fejek hullhatnak majd, sőt, az sem kizárt, Lajcsi jogi elégtételt is kérhet.

A Bors csütörtökön arról írt, a zenész egy telefonfelvétel miatt lett vesztegetés miatt is gyanúsított, a lap szerint most ugyanez a hívás juttathatja ki a rácsok mögül, ahová szeptember 24-én került. Az ominózus felvétel – amelyen információik szerint azzal a férfivel beszélget, aki az ügyben szintén előzetesben van – egy másik ügy kapcsán jutott a hatóságok birtokába, így jelen eljárásban nem szolgálhat bizonyítékként.

“Jogtalanul tartják fogva, reméljük, a törvényszék is így értékeli majd” – erősítette meg a Borsnak dr. Szilágyi Roland, Lajcsi egyik ügyvédje. Véleményét a jelek szerint osztja az egyik legismertebb hazai büntetőügyvéd, dr. Mester Csaba. „Ha kétségessé válik, hogy a bizonyíték törvényes úton ke­rült a hatóság birtokába, azt abban a pillanatban a terhelt, jelen esetben Lajcsi javára kell értékelni. Később, a bíróságon el lehet majd vitatkozni a bizonyíték beszerzésének törvényességéről, de az előzetes letartóztatásról szóló döntés során a terhelt javára kell dönteni. Határozott álláspontom, hogy Galambos Lajos ellen nincs bizonyíték, és ki kell, hogy engedjék” – mondta.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.