Belföld

Autót lopott, majd az árokban landolt vele Csongrádban – Fotóval

24.hu
24.hu

2015. 10. 30. 12:02

A rendőrség ügyeletére csütörtök délután érkezett bejelentés, hogy elloptak egy kocsit egy magyarcsanádi udvarról. A tulajdonos elmondta, az autót a telephelyen parkolta le, nyitva hagyta, és a kulcsot sem vette ki. Látta azt is, ahogy az ismeretlen férfi elhajtott a járművel Makó felé.

A rendőrök keresni kezdték a kocsit és a sofőrt, és hamarosan meg is találták: az autó a 43-as és a kövegyi út kereszteződésében, egy körforgalom közelében, az árokban „pihent”, miután a tolvaj lesodródott vele az útról. A férfit a helyszínen elkapták.

A 41 éves román gyanúsított nem tett vallomást. Lopás vétsége miatt indult ellene eljárás – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.


Fotó: police.hu

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.