Belföld

“Végigturnézta” a balatoni szállásokat, de sehol sem fizetett a csaló

Bíróság elé állítanak hamarosan egy férfit, aki a vád szerint tizennégy helyen szállt meg úgy, hogy aztán fizetés nélkül lelépett. Panziókban, hotelekben és egyéb szállásokon is járt, 2014 őszén Veszprémben, 2015-ben pedig a Balatonon portyázott.

Tavaly szeptemberben a városi egyetem kollégiumában maradt adós egy vendégéjszaka árával, majd novemberben egy szobakiadással foglalkozó veszprémi magánszemélyt vert át. 2015 februárjában már egy csopaki szálláshelyről távozott fizetés nélkül, míg márciusban egy balatonfüredi panzióban töltött el öt éjszakát. Utána ismét Csopakon keresett magának  szállást, a szobát ez esetben nyolc éjszakára foglalta le, majd az első után köddé vált.  2015 májusától szintén az egyik helyről a másikra ment, alsóörsi és csopaki fizető szálláshelyeken, balatonalmádi és balatonfűzfői  panziókban, csopaki és balatonfüredi hotelekben egyaránt megfordult, fizetni persze nem akart sehol.

A férfit üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és csalás  vétségével vádolták meg – közölte csütörtökön a Veszprém Megyei Főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik