Belföld

Meghalt Kálmán Attila volt közoktatási államtitkár

Életének 78. évében elhunyt Kálmán Attila pedagógus, volt művelődési és közoktatási államtitkár, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának egykori világi elnöke – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az egyház csütörtökön az MTI-vel. Kálmán Attilát a minisztérium, a református egyház, a Dunántúli Református Egyházkerület és Tata önkormányzata is saját halottjának tekinti.

Kálmán Attila 1938. október 22-én született Budapesten. 1957-ben végzett a Tanítóképző Főiskolán, 1963-ban a Szegedi Tanárképző Főiskolán matematika-fizika szakos diplomát, 1968-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematika – ábrázoló geometria szakos oklevelet és doktori fokozatot is szerzett. 1956-tól 1960-ig a dányi, 1965-ig a kistarcsai általános iskolában tanított, 1968-ig Budapesten, majd 1990-ig a tatai Eötvös József Gimnáziumban volt tanár.

A minisztérium összegzése szerint 18 évesen az ’56-os forradalmi eseményekről tudomást szerezve egy élelmiszerszállítmány rejtekében átjutott a fővárost körülvevő gyűrűn, és a Corvin köz mellett, a Tompa utca sarkán jelentkezett szolgálatra. Harcban nem vett részt, csak fegyveres őrséget adott, járőrözött, ÁVH-s lakásokon tartott házkutatásokban segített.

Kálmán Attila 1990 és 1994 között Tata (MDF-es) országgyűlési képviselője, 1991 és 1994 között művelődési és közoktatási államtitkár volt. Szerepet vállalt az 1950-es években államosított egyházi iskolák visszaszolgáltatásában és a nemzeti alaptanterv előkészítésében.

1994-ben a Pápai Református Gimnázium igazgatója lett. 2005-től a pápai iskola kihelyezett, később önállósult intézményét, a Tatai Református Gimnáziumot vezette 2011-ig – idézte fel az Emmi.

Kálmán Attila 1990-től 2002-ig a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, 1997-től hat éven át a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke volt – írta az egyház kommunikációs szolgálata.

Kálmán Attilát 1984-ben Beke Manó-díjjal, 1999-ben Gábor Dénes-emlékéremmel, 2003-ban a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérmével, 2007-ben Tata város Zsigmond király díjával, 2008-ban Rátz Tanár Úr Életműdíjjal, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2015-ben pedig Eötvös-díjjal tüntették ki.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik