Belföld

Igyekezz, Magyarország zár!

AUCS!

– kiáltott fel a szír fiatal, ahogy a vaksötétben belebotlott a GYODA-ba. Valamiért megbíztak bennem, ezért engedték, hogy velük rohanjak a kerítés mentén addig, amíg – szerintük – biztos távolba nem értünk a határátkelőn posztoló rendőröktől. A fényképezőgépemen mutattam nekik a kerítést és kérdeztem, valóban át akarnak-e rajta jutni, mert én nem tartom lehetségesnek. “Sure” (Persze – szerk.) – mondta a bátrabbik, mielőtt lemászott a kerítés közelébe. Én nem, a pengék meggyőztek.

“Igazad volt” – fordult felém, miután kimászott a senki földjét jelentő árokból és elindultunk vissza a Horgos-Röszke kis határátkelőhöz, amelyet cikkünk megjelenésekor már végleg lezárt a magyar rendőrség.

Menekültek Szerbiában a kerítés mellett - 24.hu/Kaufmann Balázs
Menekültek Szerbiában a kerítés mellett – 24.hu/Kaufmann Balázs

Órákkal korábban látszott, hogy a menekültválságnak hívott kormányzati lavírozás eddigi legfeszültebb napja lesz a hétfői. Délutánig még használhatták a menekültek a röszkei vasúti átkelőt, ahogy a korábbi napokban, ám addigra már bőven több katona érkezett a területre, mint ahányan Szerbia felől érkeztek.

A katonák nem, a rendőrök azonban “bevetésre kerültek”. Délután négy órakor felsorakoztak a vasúti átkelőnél, a GYODA lyukán és többé nem nem engedték át ott menekülteket. Egyedül a sajtóval gyűlt meg a bajuk. Sehogy sem sikerült megértetniük velünk, hogy távolabb kéne állnunk onnan, ahol a menekülteket visszafordítják. Ők már csak ilyenek. Meg mi is.

A lényeg persze a kiabáláson túl történt. A határkőnél minden menekültet a bokrokon keresztül az egy kilométerre lévő röszkei kis határátkelőhöz irányítottak. Éjfélig itt léphettek be az országba és az ekkorra lezárt objektummá minősített területen szállították buszokra őket.

A finálé előtt, a nap történetének aranymetszésében érkezett meg a legtökéletesebb kelléke a kerítés-saganak. A GYODA vagonról már napközben szivárogtak fotók, ám ez egy cseppet sem csorbított annak a groteszkségén, amikor a helyére tolták.

A határzárral az információt is elzárták az újságírók elől, ekkor Magyarországról nem lehetett tudni, mi történik azzal a több száz menekülttel, akik elkezdtek torlódni a határ szerb oldalán. Ehhez Horgosig kellett menni. Itt találkoztam azzal a két szír fiatallal, akinek csalódásáról fentebb olvashat. Ők is a családjukkal várakoztak arra, hogy utolsóként átjussanak Magyarországra ugyanúgy, ahogy a többi két-háromszáz ember.

Galéria

A határt végül éjfél után nem sokkal kedden reggelig lezárták a menekültek előtt. Borítékolható volt, hogy több százan, akár több ezren is feltorlódnak majd Horgosnál azok a menekültek, akiket a szerb hatóságok segítségével buszokkal szállítottak a térségbe. Így is lett. Már délelőtt le kellett zárni az autópálya átkelőjét, hiszen több ezer menekült kezdett előbb csendes, majd meglehetősen hangos tiltakozásba. Magyarország szeptember 15-én délutánra bezárt.

 

 

Olvasói sztorik