Belföld

Visszafogott volt a Jobbik röszkei tüntetése

A rendőrség nem engedte, hogy élőlánccal zárják le azt a szakaszt, ahol a menekültek átkelnek.

A Csongrád megyei Röszkén tüntetett szerdán este a Jobbik a Magyarországra érkező menekülthullám ellen. A rendezvényen jelen volt Vona Gábor pártelnök és Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, valamint a párt szegedi önkormányzati képviselője, Tóth Péter is. A tüntetés a határmenti falu főterén beszédekkel kezdődött.

.

A Hír24 tudósítója elmondta: a rendezvényen elsőként Tóth Péter szólalt fel, aki a helyi lakosokat ért állítólagos atrocitásokról és az őket fenyegető veszélyekről kívánt beszélni. Őt Z. Kárpát Dániel, a radikális párt parlamenti képviselője váltotta, aki a mintegy 300 fős, részben különbuszokkal érkezett hallgatóság elé tárta a kérdés nemzetközi hátterét, felhívva a figyelmet arra, hogy lényegében minden nemzetközi szövetség és együttműködés, amelyben Magyarország részt vesz, valójában másokat hoz helyzetbe azon a földön, amely a magyarokat illeti meg.

A fő szónok Vona Gábor, a párt elnöke volt, aki – illeszkedve a Jobbik néppártosodó programjához – békülékeny hangú beszédében baloldali és liberális „barátainak” azt üzente, hogy meg kell érteniük: még nem késő megelőzni azt a nemzeti tragédiát, ami ránk vár a bevándorlók beengedésével. Hiányolta a Magyar Gárdát és elmondta, hogy elkerülhetetlennek tartja a hadsereg bevezetését a határ teljes lezárása érdekében, bár kiemelte, hogy emberéletek kioltását meg kell akadályozni. Az Afganisztánban harcoló magyar csapatokat hazahívná, hogy itthon védjék meg a hazát – ezúttal afgánoktól.

A demonstráció második felére a Szabadka-Szeged vasútvonal országhatárt átlépő pontjánál került sor, ahová az időközben kissé megcsappant létszámú szimpatizánsok gyalog vonultak át Röszke főteréről. Ez az a pont, ahol naponta ezrek lépik át a szerb-magyar határt, hiszen a sínek fölé nem húzták ki a gyorstelepítésű drótakadályt, itt szerette volna a Jobbik élőlánccal megmutatni, hogy hogyan kell lezárni egy határt. Erre azonban nem került sor, mert a helyszínre kivonuló nagyszámú rendőr az akciót megakadályozta. Tóth Péter szerint a tüntetők „átléptek egy határt”, ez lehetett az oka az oszlatással fenyegetőzésnek. Hiába várták tehát az elégedetlen tüntetők a vágányon a „damaszkuszi expresszt”, kénytelenek voltak engedelmeskedni a vezetők kérésének, este hét óra után csendben levonultak a vasúti töltésről. A demonstráció rendbontás nélkül ért véget.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik