Belföld

Munkacsoport vizsgálja, hogyan lehetne megújítani az énektanítást

Balog Zoltán miniszter szaktekintélyek segítségét kérte: a magyar énekoktatást meg kell újítani, kérdés, hogyan.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzetközi tekintélyekből álló munkacsoportot kért fel arra, hogy tegyen javaslatot az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére a kodályi hagyományok értelmében – számol be a tárca szerdai közleménye.

A munkacsoport tagjai: Kodály Zoltánné, Mindszenty Zsuzsánna, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek (KÓTA) elnöke, Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, Vigh Andrea egyetemi tanár, a Zeneakadémia rektora, Nemes László, a Kodály Intézet vezetője és Vásáry Tamás.

Balog Zoltán múlt keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: “Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének”.

Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke múlt szerdán az MTI-nek azt mondta: szervezetük kétéves munkatervet dolgoz ki a mindennapos éneklés megvalósítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik