Belföld

Eljárás indult ellene, meghurcolják a fekete ruhás nővért

Sándor Mária a kamara szerint megsértette az etikai kódexet azzal, de azt mondja, innen már nincs visszaút, előremenekül a nővér.

Megírtuk korábban, etikai eljárás indult Sándor Mária ellen, ő az, aki fekete ruhában tiltakozott az ápolók munkakörülményei és az egészségügy helyzete miatt, derül ki egy, az ápolónő Facebook-oldalára feltöltött videóból.

A videóban bemutatják a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara hivatalos értesítését, ebben a Zala Megyei Területi Etikai Bizottság azt közli az ápolónővel, hogy július 23-án eljárás indult ellene. Az értesítésből az is kiderül, hogy Balog Zoltán terjesztett elő panaszt etikai vétség gyanúja miatt, ugyanis különböző kommunikációs csatornákon tett nyilatkozataival “többszörösen megszegte az egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó Etikai Kódex szabályait”.

 Kép: Facebook

A Blikknek Sándor Mária azt mondta, értetlenül áll a történtek előtt, elszomorítónak tartja az egészet. „Egy problémára akartam felhívni a figyelmet, amelynek a végkifejlete az, hogy engem hurcolnak meg. Ennek az egésznek az az üzenete, hogy aki kinyitja a száját azért, hogy jobbá tegyen bizonyos dolgokat, annak az üldöztetés az osztályrésze, vagy hogy elmenekül ebből az országból.”

Nem elsősorban magáért, a többiekért nyitotta ki a száját, csak remélni tudja, hogy az üzenete eljut az emberekhez. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tegnap délután közleményt adott ki, s ebben arról biztosították a nővért, mellette állnak, mert igaza van.

A Munkástanácsok egyik jogásza a bulvárlapnak azt is elmondta, mi lehet az eljárás vége: „legrosszabb esetben felfüggeszthetik Mária tagsági viszonyát, vagy kizárhatják a kamarából, vagyis nem dolgozhat nővérként.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik