Belföld

Eljárás indult a fekete ruhás nővér ellen

Sándor Mária a kamara szerint megsértette az etikai kódexet azzal, hogy különféle fórumokon beszélt az egészségügyben uralkodó állapotokról.

Etikai eljárás indult Sándor Mária ellen, ő az, aki fekete ruhában tiltakozott az ápolók munkakörülményei és az egészségügy helyzete miatt, derül ki egy, az ápolónő Facebook-oldalára feltöltött videóból, írja a hvg.hu.

 Kép: Facebook

A videóban bemutatják a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara hivatalos értesítését, ebben a Zala Megyei Területi Etikai Bizottság azt közli az ápolónővel, hogy július 23-án eljárás indult ellene. Az értesítésből az is kiderül, hogy Balog Zoltán terjesztett elő panaszt etikai vétség gyanúja miatt, ugyanis különböző kommunikációs csatornákon tett nyilatkozataival “többszörösen megszegte az egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó Etikai Kódex szabályait”.

Nem tudni, miért, de az ügyet valamiért mégis a Zala megyei etikai bizottság tárgyalja, holott Sándor Mária a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórházban dolgozik. 

Közben két ellenzéki párt is felhorgadt a történteken, és közleményekben fejezték ki együttérzésüket Sándorral. Az LMP jogi segítséget is felajánlott neki és közölte, szörnyű, hogy a kormány el akarja hallgattatni az egészségügy állapotáról beszélő dolgozókat. A DK ennél is DK-sabban fogalmazott: “aki nem hajlandó rabszolgaként befogott szájjal gürcölni, azt a hatalom megbünteti, kirúgja, lejáratja és ellehetetleníti.” Szerintük a “karaktergyilkosságért” Balog Zoltán Emmi-miniszter a felelős, ezért kérik a református egyházat, hogy indítson szintén etikai eljárást az amúgy lelkészi végzettséggel is rendelkező miniszter ellen (a párt vélhetően összekeverte az etikai bizottság Balogját a miniszterrel).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik