Belföld

Normafa: az LMP a népszavazás ellen buzdít

Normafa szavazás (Array)
Normafa szavazás (Array)

Az ökopárt szerint a vasárnapi voksolás kérdéseire nem lehet jó választ adni.

A népszavazás véleménynyilvánító, azaz akármi lesz az eredménye, nem biztosított, hogy nem indul értelmetlen beruházás a Normafánál és a környező erdőben – mondta Hajdu Mária, az LMP XII. kerületi önkormányzati képviselője szombati sajtótájékoztatóján.

Törvényvisszavonást követelnek

A népszavazás szerinte színjáték, ami minél kevesebb megkötéssel, minél nagyobb felhatalmazást adna az önkormányzatnak, hogy megvalósíthassa a Normafa úgynevezett rehabilitációját. Az önkormányzat tervében szerepel az Olimpia szálló kisajátítása, a gyanú szerint “offshore lovagokhoz” vándorolhatnak a keményen dolgozó kisemberek adóforintjai.

A képviselő beszélt arról is, hogy példaértékű ugyan a Pokorni Zoltán polgármester által végigvitt egyeztetési folyamat, de nem ismeretesek a beruházás részletei, ezért azt kérik a választóktól, hogy vasárnap ne szavazzanak, helyette kiránduljanak a Normafához.

 
MTI / Demecs Zsolt 

Csárdi Antal, az LMP fővárosi közgyűlési képviselője elmondta, követelik az úgynevezett Normafa-törvény visszavonását, amely jelenleg lehetővé teszi, hogy a természetvédelmi törvény, az erdőtörvény és az építési szabályok megkerülésével építhessenek a területen.

Garanciát szeretnének

A Normafa nem kerületi ügy, és az LMP is abban érdekelt, hogy megújítsák, vonzóvá tegyék a Normafát és környékét. Követelik, hogy világos, egyértelmű, és bárki számára megismerhető legyen a beruházás részletes terve, hogy mit terveznek a Normafára, és az is, hogy mindez mennyibe kerül.

Világos garanciát szeretnének kapnia arra, nem épül sem sícentrum, sem más megalomán beruházás a területen – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik