Belföld

Fillérekért kelhet el a Rác fürdő

Lassan ötödik éve nem nyit ki a felújított és restaurált Rác fürdő, valamint a mellé épült négycsillagos hotel. A mostani fővárosi közgyűlés viheti felszámolásba a létesítményt.

A Napi Gazdaság szerint hamarosan döntés születhet a fürdő és a mellette levő vadonatúj – eddig egy napot sem üzemelt – hotel tulajdonának felszámolásáról. “Ez viszont azt jelentheti, hogy a tízmilliárdos fejlesztés-restauráció során létrejött páratlan fürdő-hotel együttes “filléres áron” juthat új tulajdonoshoz” – írja a lap.

A megoldhatatlannak tűnő helyzet kiváltására a beruházó cég azt javasolta, hogy egy szállodaműködtető cég bevonásával nyissák meg a hotel-fürdő komplexumot és a bevételt egy zárolt számlán csak a működtetésre fordítsák – eközben pedig esély lenne a jogi és tulajdonjogi kérdések nyugodt megoldására. Ezt a tervet a főváros viszont elutasította. 

A lap emlékeztet, hogy korábban felmerült, a fürdőt nyissák meg a hotel működésétől függetlenül – ám ebbe sem menet bele avárosvezetés. A hotel iránt a napilap értesülései szerint az elmúlt hónapokban többen is érdeklődtek – vevők és üzemeltető hotelcégek egyaránt -, de a bizonytalan tulajdonjogi helyzet miatt elmaradoztak a vevőjelöltek. Egy nyomott áron történő felszámolás azonban már mások érdeklődését is felkeltheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik