Belföld

Leégve is gyönyörű a Kodály köröndi palota

Kodály Körönd (Kodály Körönd)
Kodály Körönd (Kodály Körönd)

Megmutatták az új fémtetőt. Ellógtunk, megnéztük a házat, bekéredzkedtünk a lakásokba. Rég láttunk ilyen szomorút.

Ideiglenes tetőt kapott a Kodály köröndi leégett palota. A fém védőszerkezetet két hónap alatt húzták fel százmillió forintból és most meg is mutatták.

Ha pedig már egyszer beengedtek, el is lógtunk a sajtótájékoztatóról és körbefotóztuk az épületet és a lakásokat, ahova beengedtek tulajdonosaik. Az épület még mindig gyönyörű, a lakásokat viszont szó szerint felzabálta a penész.

Hassay Zsófia terézvárosi polgármester a munkálatok megkezdésekor azt mondta, amint kész a tető, és vissza lehet kapcsolni a közműveket, visszaköltözhetnek az első két emeleten élő családok.

Ez azonban nem ilyen egyszerű, hiszen az épület képviselője és a biztosító a tavaly nyári tűz óta harcol, különösen, mióta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság építési munkálatoknak nyilvánította a tetőn végzett karbantartást, ami végül a tüzet okozta tavaly nyáron.

Nem tudni tehát, lesz-e pénze a háznak. A falak egyelőre csurom vizesek, a lakások pedig messze nincsenek olyan állapotban, hogy a családok visszaköltözést tervezhessenek.

Éndrééknél szinte minden tönkrement, amit a második emeleti lakásban kellett hagyniuk, amikor kiürítették a palotát. Nagyjából egy hónap telt el, mire először visszamehettek volna, addigra azonban a vizesedés miatt – főleg bezárt ablakok mellett – szinte mindent megzabált a penész. „Az elektronikai cuccok tönkrementek, a ruhákat úgy tűnt, megmentettük, de pár mosás után még mindig büdösek voltak, elbúcsúztunk tőlük” – meséli a családfő az egykor gyönyörű polgári lakásban.

„Az öltönyeimet tisztítóba vittük, lyukasan érkeztek vissza.” A legnagyobb veszteség talán a háromezres házikönyvtár. „Egy részük odaveszett, de volt, amit ki tudtunk teregetni egy családi ház kertjében. Hullámosak, de legalább megvannak.” Endre „csinált egy okosságot”: lemondta a lakásbiztosítást azzal, hogy a ház elvileg arról úgyis gondoskodik. „Két héttel a tűz előtt járt le a szerződés.”

Biztosítása Mónikának sem volt, egy évvel a tűz előtt lemondta, azzal, hogy csak nem lesz semmi baj. Ő a bútorokat legalább meg tudta menteni. Egyikükhöz sem törtek be, ezzel szerencsések: több lakást kifosztottak annak ellenére, hogy elvileg őrzik a házat.

Az épület a fentiek ellenére is Pest egyik legszebbje. Az új tető, amely legfeljebb három évig marad fent, esztétikailag ugyan nem sokat nyom a latba (sőt), de legalább az már nem pusztul tovább, amit a júliusi óriástűz megkímélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik