Belföld

Kósa: ez még a Kádár-rendszer irigysége

A Heti Válasznak a leköszönő polgármester új megvilágításba helyezi, mi is az önkormányzati választások tétje.

Nem tart attól, hogy Debrecen nélkül kevesebbet érne. „Téves megközelítés, hogy egy embert a pozíciója tesz valakivé.” Dolgozott ő „annyit és úgy a politikában”, hogy ne a polgármesterségtől legyen politikai súlya. A Fidesz ügyvezető alelnökének polgármesterség nélkül is annyi feladata van, amennyit épp hogy el tud látni. Nem is akar újabb posztot, mert továbbra is az a célja, hogy megritkítsa „azt a szabályozási dzsungelt, amely Magyarországot jellemzi, és ezt nem lehet bürokratikus pozícióból megtenni”. Márpedig a Fidesz-kormányzás alatt is azt tapasztalta, hogy nem lehet „bürokratákra bízni, hogy csökkentsék a bürokráciát”.

Kuruckodni fog

Az interjúban kuruc harcmodort ígér, mert hiába van pártjának kétharmados többsége, az gyors, hatékony. „Megszüntetjük a jogszabályt, mire az érintettek megébrednek.” Kósa ezt követően átveszi a riporteri szerepet. Megnyugtatja a riportert, hogy parlamenti irodáját nem hallgatják le, így nyugodtan elárulhatja: kér-e mindig számlát, parkolt-e tilosban, mikor volt utoljára kötelező munkavédelmi oktatáson? Kósa ezzel máris illusztrálja, hogy a jogkövetési hajlandóságunk azért csak 70 százalékos, mert „a jogszabályok másik harminc százaléka hülyeség”. Ezt szeretné irtani, „és két százalékot dobni ezzel a GDP-n”.

Falus után izgulni?    

Kósa nem izgul a vasárnapi választások miatt, mert Falus után nincs miért. „Egy talicska apró majmot könnyebb összeterelni, mint a baloldalt, ahol mindenki rugdos mindenkit, összevissza nyilatkozik.” Náluk (a Fideszben – a szerk.) is vannak komoly viták, de ezek természetesek. Nincsenek jelentős törésvonalak a Fidesz és az őt támogató érdekcsoportok között – mondja, majd rögtön utána elismeri, hogy vannak, de ők ezeket kezelik. „A szociknál ilyenkor már kitört a háború, és azzal kezdtek ütni-vágni, ami a kezükben volt.” Szerinte hatalmas a tét. „Ha a Fidesz gyengébben teljesít, Brüsszel azt gondolhatja: hoppá, Orbán meggyengült! Bankelszámoltatás stop, különadók stop, rezsicsökkentés stop, vissza az egész.  

Zoltai kinevezése, Szijjártó háza

Kósa tud olyan okot, ami elfogadhatóvá teszi a Mazsihisz volt ügyvezetőjének tanácsadóvá emelését Lázár mellé, és nem érdekli igazán a külügyminiszter háza, ha arra van legális pénze. Noha azt maga nevezi villának, nem tartja aránytévesztésnek, inkább sajnálja, hogy Szijjártónak micsoda oltári macerát okoz az úszómedence. A minisztert egyébként sem a háza, hanem a külgazdaság teljesítménye alapján kell megítélni. „Majd akkor lesz vége a Kádár-rendszernek, ha ez a végtelen irigység kivész a társadalomból.” (Ezt akár önmaga régi- új ingatlanáról is mondhatná, de az óbudai lakás – vélhetően – lapzárta után került elő – a szerk.) További részletek a csütörtöki Heti Válaszban arról, Kósa miért szánja Gyurcsány ellenfeleit, miért vádolja névlopással Bokrost      

Ajánlott videó

Olvasói sztorik