Belföld

Kósa hihetetlenül ügyesen gazdálkodik a fizetéséből

A III. kerületi lakásra 150 ezer forintot kell fizetni, a 300 négyzetméteres ház kifűtése sem olcsó, a hiteleket is nyögi, és persze még tankolni is kell a motorcsónakba, a motorba, meg az autóba – írja a Blikk. A Népszabadságnak Kósa azt is elárulta, hogy nem vett fel lakhatási költségtérítést.

A honatya 2010-ben havi átlag 850 ezres nettó fizetése lehetett. Ez tekintélyes összeg, az akkori átlagkereset bő hatszorosa volt. Ám ebből óriási kiadásokat kellett fedezni. A Blikk számításai szerint az eddig titkolt lakás fenntartása elérheti a havi 150 ezer forintot. De eközben a debreceni 300 négyzetméteres ház számláit is fizetni kellett, ahol a polgármester feleségével és három gyerekével – fia csak 2011-ben születet – élt.

Ez a kiadás is elérhette a havi 200 ezer forintot. Továbbá Kósa motort, autót is tartott az elmúlt években, 2007 óta motorcsónakja is van. Mégis, főleg a hitelek törlesztése okozhatott fejfájást neki.

Eszerint a Fidesz alelnökének fizetését akár teljesen felemészthette ingatlanjainak és járműveinek fenntartása, illetve a hitelek törlesztése. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy Kósa mégsem nélkülözött, hiszen a 87 milliós hitele 47 millióra apadt, 40 milliót ezek szerint visszafizetett.

A Fidesz alelnöke a Népszabadságnak elmondta, hogy nem igaz, hogy az óbudai lakást 70-100 millió forintért vette volna, a vásárlás idején ugyanis sokkal alacsonyabbak voltak az árak, akkor 350 ezer forint lehetett négyzetméterenként (ez közel 55 millió forintra jön ki). Az ingatlanosok szerint azonban mai értéke valóban 100 millió forint körül alakul.

Kósa emellett azt is elárulta a Népszabadságnak, hogy egyetlen fillér költségtérítési lakhatási támogatást sem vett fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik