Belföld

Orbán: Az EU nélkül borulna a nemzetgazdaság

Orbán Viktor szerint maradéktalanul szolgálja Magyarország érdekeit az Európai Bizottság és az ország közötti partnerségi megállapodás.

A miniszterelnök erről csütörtökön beszélt újságíróknak Budapesten, annak kapcsán, hogy José Manuel Barroso, a bizottság leköszönő elnöke átadta a brüsszeli testület és Magyarország közötti partnerségi megállapodás dokumentumait a 2014 és 2020 közötti uniós források felhasználásáról – tájékoztatott az MTI.

Borulna minden

A kormányfő hangsúlyozta: a cél az volt, hogy az ország számára elérhető források 60 százaléka a magyar gazdaságba kerüljön. Mint mondta, a bizottság elnöke partner volt ebben.

Hozzátette: változott a forrásfelhasználás kezelési, igazgatási rendje is, amelyet a forrásfelhasználás belső arányainak módosítása mellett szintén el kellett fogadnia az uniónak. Orbán Viktor hangsúlyozta: az átláthatóbbá, egyszerűbbé és ésszerűbbé vált, és teljes összhangban áll a kormány gazdaságfejlesztési szakpolitikájával.


Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 

A miniszterelnök a forrásokat nemzetgazdasági perspektívából úgy értékelte: a külföldi tőkebefektetők nagyjából akkora összegű hozamot visznek ki az országból, mint amennyi uniós forrás az országba érkezik. Vagyis ha nem lenne az uniós támogatási rendszer, felborulna a nemzetgazdaság egyensúlya.

A forrásoknak köszönhetően azonban egyenrangú európai polgároknak érezhetjük magunkat pénzügyi szempontból – összegezte a miniszterelnök, aki szerint, ha jól hasznosulnak a pénzek, hét év múlva egy fejlett ország lehetünk, amely magas szinten képes az önfenntartásra és önépítésre. Olyan ország, amely képes lesz gyorsabban törleszteni az adósságait, mint az elmúlt hét évben – tette hozzá.

A sarkától a füléig

A miniszterelnök köszöntette a bizottság tíz év után leköszönő elnökét is, akiről azt mondta: kihívásokkal teli időszakban volt képes biztos kézzel irányítani az unió hajóját.

Hozzátette: Magyarország az unióban történő “helyfoglalásának” tíz évében, különösen 2010 után beépítette az unió kereteibe saját gazdasági és társadalmi modelljét, és elfogadta az unió alappilléreit, a demokrácia, piacgazdaság, nemzeti szuverenitás és az európai integráció erősítését.

Az elnökkel folytatott vitákról szólva megjegyezte: ezeknek köszönhetően mára Magyarország az egyetlen az unióban, amelyet a bizottság “a sarkától a füléig az európai értékek szempontjából átvilágított”, amelyet az ország késői alkotmányázásával indokolt. Az új alaptörvény pedig mindig felveti az európai értékekkel való összhang kérdését – mondta.

A vitákat sikerült rendezni – folytatta -, ezek közül az ombudsman személye körüli vitákat említette kivételnél, amelyet még el kell fogadnia a bizottságnak.

“A bizottságot Magyarország mindig is az egyetlen pártatlan félnek fogadta el az unión belül” – jelentette ki Orbán Viktor, aki a tisztesség, az egyenlő elbánás szempontjából az egyetlen menedéknek nevezte az Európai Bizottságot, ezért köszönetet mondott José Manuel Barrosonak.

MIlliárdok érkezhetnek

A tájékoztatón Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő az Európai Bizottság által augusztus 29-én jóváhagyott dokumentumról szólva elmondta: Magyarország a kohéziós alapokból 21,9 milliárd eurónyi, a vidékfejlesztési alapból 3,4 milliárd eurónyi, míg az európai halászati és tengerügyi alapból 39 millió eurónyi támogatásban részesül.

Hangsúlyozta: az összegek hozzájárulnak a munkanélküliség kezeléséhez, a versenyképesség növeléséhez, a gazdasági növekedés előmozdításához, és ösztönzik az innovációt, a képzést és az oktatást. Lendületet adnak a vállalkozásoknak és elősegítik a környezetbarát gazdaság kialakítását – közölte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik