Belföld

Reagáltak a leszbikusok Soltész beszólására

Rákból gyógyuló gyermekek előtt ekézte az államtitkár a Norvég Civil Alapot és külön egy leszbikusszervezetet.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn a Gyógyuló Holnapocska Táborban beteg gyerekek előtt kampányolt a Norvég Alap ellen. Arról beszélt, hogy míg az állam által működtetett Nemzeti Együttműködési Alap 365 millió forintot adott 525 pályázónak, a Norvég Alap 136 szervezetnek adott 1,3 milliárd forintot. Azt mondta, az állam harcolni fog az ellen, hogy olyan szervezetekhez kerüljön pénz, amik „az értéktelenséget, felesleges dolgokat közvetítik”, példaként említve, hogy egy leszbikus szervezet húszmillió forintos támogatást kapott a norvégoktól.

A Labrisz Leszbikus Egyesület reagált az államtitkár által elmondottakra. Azt írják, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap egyszeri vagy néhány napos rendezvényeket támogat, míg a Norvég Civil Alap többéves, komplex projekteket.

A Norvég Civil Alap az egyesület szerint azért „kavart nagy vihart”, mert a támogatást elnyert szervezeteknél soron kívüli KEHI vizsgálatot rendeltek el, ennek okát azonban kérésre sem közölték. Ugyanakkor ennek jogszerűsége az Alapvető Jogok Biztosának állásfoglalása szerint is megkérdőjelezhető.

Mindemellett úgy vélik, hogy Soltész szavai a kormány nyílt és intézményesített homofóbiáját tükrözik. Mint írják, a Labrisz az egyetlen társadalmi szervezet Magyarországon, ami a szexuális kisebbségekhez tartozó nők társadalmi és önelfogadásáért száll síkra.

Emellett „az egyesület által elnyert húszmilliós támogatás” emlegetését is csúsztatásnak tartják, azt írják, 18,2 millió forintot nyertek egy 27 hónapos projektre, ami mellé 2,8 milliót saját forrásból tettek úgy, hogy állami finanszírozást soha nem kaptak. A támogatásból oktatási programokat, kulturális rendezvényt szerveznek, a megvalósításon 100-150 ember dolgozik.

Leszögezik azt is, hogy az egyesület „most sem, ahogy fennállásának 15 éve alatt semmikor, semmiféle pártnak, hazai vagy külföldi, civil vagy nem civil szervezetnek nem engedett beleszólást sem céljaiba, sem azok megvalósításának módjába”. Egy létező társadalmi problémára reagálva jöttek létre, hogy olyan társadalom létrejöttéhez járuljanak hozzá, ahol a nők szabadon megválaszthatják partnerüket, életformájukat és félelem nélkül megélhetik identitásukat az élet minden területén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik