Belföld

Vége a kismamapárti szülésnek?

A Szent Imréből elküldtek egy imádott bábát. A szülők a kórház előtt demonstrálnak. A lényeg, hogy az orvosoknak kényelmes legyen a szülés - állítják a civilek.

Pár tucat ember gyűlt össze a Szent Imre Kórház előtt hétfő délután az esőfelhők alatt, kétharmaduk szülő, kezükben transzparensek, harmaduk rohangáló, lufikat kergető gyerek, babahordozóból kukucskáló csecsemő. A felnőttek aggódnak, hogy a természetes, anyaközpontú szülés fellegvárának számító kórházban ezentúl az orvosoknak és nem a szülő nőknek kényelmes módszerek hódítanak majd, azaz a háborítatlan vajúdás helyett kötelező lesz a máshol „divatos” érzéstelenítő, infúzió, gát- és császármetszés.

A megjelent nőkről kiderült: szinte mind Vass Gabriellánál, a kórház legnépszerűbb szülésznőjénél hozták (és hoznák) világra gyerekeiket. Vasst, aki a már említett természetes szülés híve, most elküldték a kórházból. Erre a hírre kezdtek szerveződni a civilek; a demonstráció eredeti célja az volt, hogy a bába a helyén maradjon, most viszont, hogy kiderült, mindenképp mennie kell, emelték a tétet.

A Szent Imre például azért jól csengő név a kórházak között, mert az anyák háborítatlan körülmények között, a saját tempójukban, az otthonszülés mintájára, de kórházi felszereltség mellett szülhettek. Ha valaki a természetes szülést választotta, nem serkentették a méhösszehúzódást infúzióval, kerülték a metszést, jóval az esemény előtt elkezdték felkészíteni az anyát, akit aztán kézen fogva vezettek végig a vajúdáson és a szülésen. „Nemcsak a nyugat-európai, hanem nekünk, magyar Édesanyáknak is igényünk van arra, hogy természetes úton, saját tempónkban, felesleges beavatkozások nélkül, ugyanakkor a kórházi felszerelés és szakértelem biztonságában adhassunk életet gyermekeinknek” – fogalmaznak a civilek a kórházat célzó online petíciójukban.

Ennek a módszernek az egyik hazai letéteményese Vass Gabriella, az Országos Bábaszövetség elnökségi tagja. Vasst nem kirúgták, egyszerűen nem hosszabbították meg határozott idejű szerződését, így most sok várandós nő nem tudja, kinél szül majd, hiszen a bába még önkéntesként sem lehet jelen a kórházban. „Vass Gabriella szülésznő nagyon sok családnak adta meg a meghitt, háborítatlan szülés élményét az elmúlt évek során a Szent Imre kórház falai között” – áll a korábbi, a szülésznőért megfogalmazott petícióban. „Megannyi leendő anyuka választotta Gabit szülésznőül, aki a szülészorvosokkal kiválóan együttműködve végezte feladatát. Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy Gabi szerződése a Szent Imre kórházban 2014. június 30-án lejár, és nem akarják meghosszabbítani. (…) Úgy gondoljuk, hogy egy anyát, aki hónapok óta arra készül, hogy kivel ossza meg élete egyik legintimebb pillanatát, nem lehet kitenni ilyen helyzetnek. Amennyiben a kórház vezetősége továbbra is anya/baba-barát kórházként szeretné az intézményt szerepeltetni a köztudatban, tegyék lehetővé, hogy legalább a már eddig elvállalt, vagy közeli jövőben várható szüléseket Gabi vezethesse le.”

A kórház nem indokolta, miért küldik el – jogilag nem is kötelező -; többen úgy tudják, valaki visszajön a gyesről, Vassnak pedig egyszerűen nem maradt státusz. A Feminfo blog névtelen forrásokra hivatkozva azt írja: a bábát régóta fúrták, egyrészt irigységből (a sok kismama sok hálapénzt jelent), másrészt a szemlélet is megváltozott. A természetes szülés a korábbi osztályvezető, Rákóczi István nevéhez fűződik, ám utódja, Sziller István inkább a medikalizált módszereket hozná vissza injekcióstul, infúzióstul, szikéstül, hogy egy-egy szülést gyorsabban, „az orvosnak kényelmes pozícióban” tudhassanak le. Egy ideje pedig szépen, feltűnés nélkül távolítják el a hagyományos módszer híveit – fogalmaz a blog. A civilek már nem Vass Gabrielláért demonstrálnak, hanem azért, hogy bárki jöhessen természetesen szülni akár anélkül is, hogy orvost választana. Tudni akarják, hogy jó kezekben lesznek, bárkihez kerülnek, mert a kórház úgyis az ő igényeik mentén áll hozzá a szülés-kérdéshez.

A Szent Imre részéről nem szólalt meg senki. A demonstrálók az igazgatót várták, ám ő – mint a biztonsági őrök elmondták – fontos önkormányzati ügyeket intéz. Nem volt bent Sziller osztályvezető sem, a több száz aláírást és a petíciót helyettese vette át egy doktornő oldalán a szülészet egyik sarkában, ahova a biztonságiak kísértek be pár civilt, azaz ők sem jöttek ki a tömegbe. Bent elmondták: nem értik, mire fel a demonstráció, hiszen nyílt kapukat döngetnek. Ha valaki természetesen szeretne szülni, szerintük továbbra is megteheti. Eközben az ápolási igazgató, Vass Gabriella exfőnöke szűkszavú közleményt adott ki: a népszerű bába szerződését nem hosszabbítják meg, a kórház pedig a „beteg, illetve a várandós kismamák” ellátását a törvényeket betartva, gondosan, magas szakmai színvonalon végzi majd, ahogy eddig is tette. Ugyanakkor „sajnálatosnak tartják, hogy egy civil szervezet a Vass Gabriella munkaviszonyával kapcsolatos kérdést használja fel vélt érdekeinek érvényesítésére”.

A demonstrálók között közben megjelentek az ellentüntetők is: pár idős hölgy azért érkezett, hogy kiálljon Sziller István mellett, ám miután az egyik szervező elmagyarázta nekik, hogy ők nem a szülészeti osztály vezetője ellen tiltakoznak, csak simán meghallgatták a beszédet (a szervező a WHO irányelveit sorolta a természetes szülésről), majd eltaxiztak. Az autóra várva még arról beszéltek, hogy a hagyományos szülés arról, szólt, hogy „a nő szül tizenkettőt és túléli hét”, de ez már más világ, azaz a természetes szülés csak veszélybe sodorja a gyereket és az anyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik