Belföld

Lázár fejét követelik

A DK vagyonosodási vizsgálatot sürget a kétmillióért utazó államtitkár ellen, az Együtt-PM azt kéri Orbán Viktortól, hagyja ki Lázárt az új kormányból.

Az ügy előzménye az Origo cikke és Lázár János reagálása. A hírportál által indított per tárgyalásán kiderült, hogy “közel kétmillió forintba került a szállás Lázár Jánosnak és egy munkatársának három utazáson, összesen hét nap alatt”. Az államtitkár az MTI-n keresztül válaszolt: lemond utazási költségtérítéseiről, a három utazáson felhasznált kétmillió forintot pedig a költségvetés “rendelkezésére bocsátja”.

A Demokratikus Koalíció (DK) most azért kezdeményez vagyonnyilatkozati eljárást Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral szemben, hogy tisztázzák: miből akarja visszafizetni kétmillió forintnyi költségtérítését. Hivatalos vagyonnyilatkozata szerint ugyanis nincs ennyi pénze – közölte a DK szóvivője. Ami Lázár felajánlását illeti, a DK szerint “nem mentesülhet ezzel a gesztussal a hűtlen kezelés gyanúja alól, ha netán magáncélú utazását tüntette fel hivatalos útnak”. Ha viszont minden rendben volt az utazás körül, miért akarja a költségtérítést visszafizetni? – tette fel a kérdést Gréczy Zsolt.

Az Együtt-PM azt várja Orbán Viktor kormányfőtől, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ne legyen tagja az új kabinetnek – közölte Juhász Péter, a szövetség társelnöke. Az államtitkár azzal, hogy visszafizeti a pénzt, még nem tette meg a kötelességét, csupán “elismerte, hogy indokolatlan luxusban dőzsölt közpénzen”. Ezért felszólította, “valljon színt, mire költötte ezt a rengeteg pénzt, és kivel bulizta el ezt a szép summát”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik