Belföld

Gyurcsány megcélozta az öt százalékot

A DK elnöke pártja európai parlamenti választási kampányrendezvénye előtt újságíróknak azt mondta, öt százaléknál nagyobb, minimum egy mandátumot eredményező eredményt szeretnének elérni.

“A két képviselői helyet már sikernek, a hármat pedig pozitív meglepetésként értékelhetjük. Ha egy sem jön össze, akkor el kell gondolkozni, mit csináltunk, rosszul, s kinek mi a felelőssége” – fogalmazott a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc szerint az Európai Unió kapcsán a jobboldali pártok inkább a nemzeti autonómiában és kevesebb együttműködésben gondolkodnak, míg a DK az “Európai Egyesült Államok” megteremtésében hisz. Mint mondta, Amerikával, Kínával, Argentínával, Oroszországgal könnyebb együtt versenyezni, mint külön-külön.

A siker titka

A politikus a fórumon mintegy kétszáz érdeklődő előtt azt mondta, Magyarország akkor lesz sikeres Európában, ha a mindenkori kormányzat hagyja kibontakozni az emberekben lévő tehetséget, ki tudja használni tehetségüket, szorgalmukat, tudásukat. Jelenleg azonban ennek az ellenkezője történik: a tőke nem érkezik megfelelő ütemben az országba, aminek az az oka, hogy kevés a jól képzett munkaerő, és a magasan kvalifikáltak elmennek Nyugat-Európába dolgozni – folytatta.

A DK elnöke szerint nem helyénvaló, hogy miközben az Európai Unió tagállamaiban egységesek az értékek, a jogok, a kötelességek, hatalmas különbségek vannak a bérek között. Úgy véli, a kelet-közép-európai régió országainak el kell érniük, hogy hosszabb távon a bérekben felzárkózzanak, mert polgáraik akkor nem érzik majd magukat másodrendű európai polgárnak. “Lehet, hogy ehhez húsz év kell, de legalább tudjuk, miért küzdünk” – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországnak is tennie kell, hogy sikeresebb legyen Európában, például az idegennyelv-oktatás erősítésével. El kell érni, hogy mindenhol két tannyelvűvé váljanak az iskolák, s a gyerekek tizennyolc éves korukra szinte ugyanolyan jól beszéljenek legalább egy idegen nyelven, mint magyarul.

A politikus hangsúlyozta: sokszínű Magyarországban és sokszínű Európában hisznek a Demokratikus Koalícióban, és szembehelyezkednek mindazokkal, “akik szerint csak akkor vagyunk jó magyarok, ha úgy gondolkodunk, ahogy ők”. Hozzátette: elutasítják azokat is, akik “elvitatják hazafiságunkat, megkülönböztetik a magyarokat bőrszín, vallás szerint. Ők nem részei a magyar demokratikus közösségnek. Velük nem vitatkozni kell, hanem le kell őket győzni” – mondta a Jobbikra utalva.

Gyurcsány Ferenc azt ajánlotta pártja híveinek, hogy tartsanak ki elveik mellett, mert a magyar történelem tele van olyan küzdelmekkel, amelyek nemhogy hónapokig, de évekig, évszázadokig is eltartottak, és a végén sikerült elfogadtatniuk igazukat a győzteseknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik