Belföld

A Kúria felülvizsgálhatja Tarlósék hajléktalanrendeletét

Az ombudsman a Kúriához fordult, mert a Fővárosi Közgyűlés rendeletében indokolatlanul széles körben jelölte ki azokat a budapesti közterületeket, ahol jogszerűtlennek minősül az életvitelszerű tartózkodás.

Székely László, az Alapvető Jogok Biztosa megalapozottnak találta a fővárosi önkormányzati képviselők beadványát, amelyben a szabálysértési törvény felhatalmazása alapján tavaly decemberben elfogadott “zónarendeletet” kifogásolták. Álláspontjuk szerint sérti az alapjogokat, hogy a fővárosi önkormányzat rendelete – a kerületi önkormányzatok javaslatára is építve – olyan helyzetet teremtett, amelynek következtében Budapest jelentős része az életvitelszerű tartózkodás szempontjából tiltott zónába tartozik. Az ombudsman ezért a Kúriához fordult, és a rendelet egyes rendelkezéseinek felülvizsgálatát és megsemmisítését kérte – derül ki az ombudsman hivatalának közleményéből.

Minden megálló tiltva van

Székely László a beadvány indokolásában arra hivatkozott, hogy a szabálysértési törvény adta felhatalmazás nyomán az önkormányzat kizárólag alkotmányos értékekhez kötötten, azaz a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében jelölhet ki olyan közterület-részeket, ahol az életvitelszerű tartózkodás jogellenesnek számít.

A vizsgált rendelet szerint a fővárosi közterületek közül tiltottnak minősül egyebek mellett valamennyi tömegközlekedési megálló, állomás, játszótér, köztemető, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézmény, híd, felüljáró, illetve összesen 34 aluljáró és azok közvetlen környezete – idézték fel.

Megfordul a logika

Hozzátették: a 23 fővárosi kerület közül 14 döntött – változatos méretű – tiltott zóna kijelöléséről. Egyes kerületek konkrét helyrajzi szám alapján, míg mások általában valamennyi hasonló rendeltetésű közterületen és környékén jelöltek ki zónát.

Az alapjogi biztos álláspontja szerint azok a szabályok vetik fel a legkomolyabb aggályokat, amelyek közvetlenül vagy közvetve jelentős méretű, egybefüggő közterületen – azok rendeltetésétől és funkciójától függetlenül – tiltják az életvitelszerű tartózkodást. Az ombudsman kiemelte, hogy az ilyen kijelölő szabályok megfordítják a felhatalmazás logikáját: a tilalmat kivétel helyett főszabállyá, sőt egy-egy kerületben – példaként Angyalföldet vagy Zuglót említették a dokumentumban – kizárólagossá teszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik