Ezt megelőzően a Lefitymálva című, „zsidó vs. nem-zsidó”, mélyen hazai intellektuális kérdésfeltevéssel kapcsolatos dialógusokból egybeszőtt vitairatát mutatta be a független Gólem Színház. Ama darabban az eszmecserék bornírtsága futott a magyarországi antiszemitizmus szellemisége körül. A szegedi premier pedig ” a pokol a másik ember” létfilozófiai tétel színpadi szemléltetésére vállalkozik.
A Másikember című történet mondhatni (túlontúl) egyszerű: Mi minden adódhat, ha egy lakás elhagyhatatlan térré válik, amikor a véletlenül (vétlenül) beköltöző fiatal pár azt tapasztalja, hogy véglegesen eltűnt az egykori bejárati ajtó, távozni lehetetlen. A hűtőszekrény soha ki nem ürül és a lifthók ablakán át hajított tárgyak és emberek ugyanebbe a térbe érkeznek vissza. Végül, velük együtt, a nézők is megtudják, az összezárt és láthatólag évtizedek múlásával sem öregedő fiatal férfi és nő elrendeltetése / választása volt / lett, hogy a földgolyón kihalt emberiség továbbnemzésére hívatott ősapja és ősanyja legyenek, bizonyos űrlények által létrehozott kapszula időt és teret összezavaró lakásában.
Hm.
Mindez vígjátéki formában, tehát a nézők nevettetése céljából, az e célra át és berendezett szegedi Zeneházban.
Nem tagadható, van e színműi felvetésben némi ősi (eredeti), bár nem túl csiklandós gondolat is. Mint tudjuk, az özönvízi bárka hasonló, túlélési céllal készült, – igaz, abba Noé népes családjával együtt költözött be, s vele a továbbélésre méltó állatok párjai. Aztán ismerős Bunuel Öldöklő angyal című, klasszikus filmje, amelyben egy vidéki kastélyban vacsorázó arisztokrata társaság figurái döbbennek rá, hogy képtelenek elhagyni az épületet.
Ezt a témát járja körül a francia egzisztencialista filozófus-drámaíró, J. P. Sartre Zárt tárgyaláscímű drámája is. E darabra konkrét utalás is történik a szegedi színpadon, elhangoztatván a nevezetes megállapítást: „a pokol a másik ember”. Vinnai András darabjában, ez hangsúlyozottan igaz a Nő és a Férfi kibékíthetetlen, ám jelen esetben erősen szexuális kontextusba helyezett ellentétében.
A bezárult páros ágybeli viszonylatai képezik ugyanis a történet dialógusainak legfőbb tárgyát. Mindenekelőtt a ki kivel dugás, vagy a nem dugása. Miként és mikor, milyen eredeti vagy művi vággyal és miért nem. A főszereplőkről magukról, közös, vagy múltjukról, vágyaikról, érzelmeikről nem sokat tudunk meg a cselekmény során. Érdeklődésük, együttes, vagy egyedi örömeik, vágyaik nem törnek elő. A férfiú részéről a szex napi szükséglet, ám kevésbé így van ez párjánál. A nő libidója cizelláltabb, igényesebb. S miután ebbéli harmóniára nem kerül sor, így a lapos, és olcsó, trágár utálkozások, gyűlölködés, fel, fellobbanó hisztéria uralja a színpadot. Ocsmány szidalmak és verekedések – számos néző harsány derültségére. A humor forrása gyakorta nem több mint, hogy „hű, lám de jól odamondogat egyik a másiknak… mintha csak otthon lennénk…”
Aztán, egy kelletlen párosodásból gyermekük is születik, el is lézeng majd harminc éven át, míg aztán megunva az ingerszegény környezetet, meg szülei civódásait, a maga részéről véget vet a történetnek. Elkeseredettségében így tesz aztán az asszony is, s mire megérkezik az űrlény, hogy szabadon engedné az emberiség pótlására szánt párt, hát bizony a küldetés kudarcát kell megtapasztalnia.
Azaz, talán kitűnik, ez a drámai anyag nem tűnik elégségesnek egy jól játszható, fordulatos, téma és ötletgazdag, elegáns előadás megteremtésére. Hiányzik belőle valamiféle feszültségtöltet a főszerepelő-kettős emberi valóságából.
Pedig azok, nevezetesen Barnák László, aki a rendezi is az előadást (Alvin), és Csorba Kata (Nóra) színészként mindent megtesznek, hogy létrejöjjön valóságos színpadi szituáció a deszkákon. Olykor sikerül is. Iszonyatosan sok szöveget kell egymás arcába utálkozniuk, kenniük. Hihető mondatokat, meg műviket is, mert hát az sem eldöntött dolog, víg, vagy egzisztencialista szomorújáték a Másikember c. színdarab.
Így van ez a többi, ugyancsak fiatalos lendületű és életkorú szereplővel is. A tulaj, szomszéd hangja Báhner Péter, Fiú, utolsó ember a tévében, Poroszlay Kristóf, űrlény Tóth Judit, telefonhang Szívós László.
A cselekmény nevezetesebb fordulatait egyúttal Rákai András és Hohl Zsuzsanna duójának zenei kísérete is színesíti.
Az előadást persze dicsérni lehet és érdemes is. Mert hát ilyen hazai darabokból, meg színházi vállalkozásokból alakul ki majd (remélhetőleg) a jövő (tán) karakterisztikus szegedi prózai színháza.
Pavlovits Miklós
