Ön azt kérdi a minap megjelent könyve egyik fejezetcímében, „Miért olyan a Fidesz, amilyen?” Miért olyan?
A Fidesz kizárólag a magyar rendszerváltás természetéből érthető meg. Pontosabban: a mindenkori magyar rendszerváltások természetéből, melyeket mindig hihetetlenül nagy várakozások kísértek, hogy másfél-két évtized múltán a csalódásnak adják át helyüket, s nyomukban állampártok jöjjenek létre.
A Fidesz állampárt?
Igen, ma a Fidesz az aktuális állampárt.
Fotók: Berecz Valter
Egypártrendszerben lenni állampártnak, az üzemszerű. Na de egy demokráciában.
Állampárt alatt azt értem, hogy adott alakulat dominanciára tör, és azt képes is megszerezni. Az igazi kérdés az, hogy a rendszerváltás után huszonöt évvel, egy demokratikus rendszerben miért erősödhet dominánssá egy párt.
Miért?
Mert legyengült a magyar társadalom ezirányú ellenálló képessége. Mára szinte megszűnt az a közvélemény vagy micsoda, ami a liberális demokrácia őrzője, fenntartója lehetne. Ez nem alkalmatlanság, hanem adottság. A magyar társadalom ilyen. Nem úgy működik, mint a nyugat-európaiak.
Hanem? Putyinosan?
A TÁRKI egy 2009-es kutatásában nyugtázta meghökkenten, hogy társadalmunk értékrendje bizánci típusú, az emberek szabadságigénye szerény.
Közhely: 1989-ben nem szabadságot akart a magyar, hanem burgenlandi életszínvonalat.
Burgenlandban és nyugatabbra a szabadság nemcsak a fogyasztás szabadságát jelenti, hanem az önkifejezés szabadságát is, az arra való vágyat, hogy a társadalom értékes tagjaként kiteljesíthetem magam. Csakhogy ehhez egyebek mellett magas iskolázottság kell, ám a magyar iskolarendszer bezárkózott, az értelmiségi réteg önmagát termeli újra, nincs mobilitás. Az állam, pontosabban egy eleve erős párt ebben a helyzetben érezheti: az ő dolga pótolni mindazon társadalmi mozgást, ami normál esetben alulról, a társadalomból ered.
Nem inkább abból nő ki állampárt, hogy egy ügyes, az önkorlátozást nem ismerő társaság, fajsúlyos ellenfél híján begyűjti mindazt a gazdasági és politikai hatalmat, ami szembejön vele?
Részben. De ez igazán nem ok, hanem következménye a sikertelen rendszerváltásnak. Sokan érzik úgy, hogy az életük rosszabbra fordult, s ez kitermelte a most a Fideszben megtestesülő igényt.
„El lett ez fuserálva” – nyilatkozta nekünk Kövér László a rendszerváltásról, meg az azóta eltelt évekről.
Ellenzéki politikusoktól is hallottam ilyesmi szöveget.
„Elkúrtuk”?
Maga Gyurcsány Ferenc is fogalmazott ennél szalonképesebben, valahogy úgy, hogy újra kell gondolni a rendszerváltás bizonyos céljait. Csakhogy a szó kevés, a gyakorlatban a balliberális oldal lemaradt a versenyben, hagyva, hogy a Fidesz kisajátítsa a politikai innovációt.
Mi számít innovációnak? A közgépesedés?
A politika oligarchizálódása aligha minősíthető innovációnak. Az viszont igen, hogy a Fidesz ideológiailag és szervezetileg is megújult. Eközben a bal még arra is képtelen, hogy megfelelő, legalább a saját táborában egységesen elfogadott vezetőt találjon.
Talált többet is. Most épp ötnél tartanak. Ha Bokrost nem számolom bele.
Jó, hát legyünk igazságosak: azért csak van egy első számú vezető, Mesterházy Attila. Ő a miniszterelnök-jelölt, ő Orbán Viktor kihívója.
Meddig áll állampárt Magyarország élén?
Míg egy ellenerő nem képes az államon kívül valami más integráló elvet említeni, ezzel adva alternatív választ az említett polgárosodási deficitre.
A bal azt ígéri, hatalomra jutása esetén helyreállítja az alkotmányos rendszert. Ez nem elég?
A liberális demokrácia szempontjából ez jó válasz, de a társadalom regenerálódó képességét nem befolyásolja. Ma két Magyarország létezik. Az egyik fasisztázza a másikat, a másik kommunistázza az egyiket. Mindaddig ezt játszhatják, amíg Magyarország nem kerül a tönk szélére.
Tönk?
A tönk a polgárháború. A tönk széle pedig a polgárháború előtti állapot. Szoktam hozni a holland példát. Ott a huszadik század elejére szétesett a társadalom, s csak azért nem tört ki a valóban véres polgárháború, mert a politika nagykoalíciós kormányzást izzadt ki magából. Megjegyzem, a mi intézetünk, a Méltányosság évek óta sürgeti a magyarországi nagykoalíciót.
Mettől meddig érne az a nagykoalíció?
Ha győz is a jövő héten a Fidesz, bizonyos, hogy egymaga nem fedi le a teljes társadalmat, de még a választóközönséget sem. A nagykoalícióhoz, szerintem, kell a mai Fidesz és kell a balliberális oldal.
Politológusi találgatás szerint Orbán úgy tervezi, hogy miután végképp kivéreztette a „kommunistákat”, néhány „renitens” fideszes létrehozza a „konstruktív nemzeti baloldalt”.
Nem hiszem, hogy így történne. Ha a baloldal veszít, erőteljes belső átalakulásnak néz elébe, mely során szükségszerűen előtérbe kerülnek új szereplők.
Kik?
Sokan.
Konkrétan?
Szerintem például Braun Róbert, meglehet, a jövőben nagyobb szerepet vállal.
Ő egyelőre a monori választókerületben hajt a második helyre.
Valószínűleg nem a parlamenti frakcióból, hanem a pártból érkezhetnek a megújulás emberei. Ma még nem tudni, mi lesz az átalakulás katalizátora. Ott van például a Welsz-ügy. Jó ideje látni jelét annak, hogy az MSZP bizonyos csoportjai és a Fidesz bizonyos csoportjai kapcsolatban állnak egymással. Ki tudja, a Welsz-ügy milyen mélységben és milyen szélességben érinti majd a magyar politikai elitet?
Afrikai útlevél Orbán Viktor nevére?
Az talán nem. De láttam már karón varjút, söpört át európai országon – teszem azt, 1993-ban Olaszországon – az átrendeződésnek oly hatalmas hulláma, mely szőröstül-bőröstül elsöpörte az egész politikai elitet. Más kérdés, hogy aztán mi lett az olasz politikával.
Velünk mi lenne?
Nem tudni. Az lenne érdekes, ha valaki a parlamenten kívülről kerülne be.
Ami a rendszerváltás óta csak 2010-ben sikerült két pártnak.
Jobbik és LMP, igen. Sajnos a magyar társadalom rendkívül zárt, ezért borzasztó nehéz megmozdítani az 1990-ben létrehozott pártrendszert. De tán a Welsz-ügy segítheti a vérfrissítést.
Vona Gábor nagyon mosolyogna.
Gyanítom.
Négy vagy nyolc év múlva befuthat a szélsőjobb?
Nem kizárt.
Ön hisz az újsütetű, pizzafutáros, cicasimogatós, talicskatologatós Vona-imidzsnek?
Kampány van.
Csak píár? Vagy most, hogy a legvadabbak kikerültek, kikerülnek a frakcióból, most, hogy Vona óvatosan eltolja magától a gárdát, a párt politikája is puhul?
Az eredeti Jobbik-retorikával lehetetlen megnyerni az eddigi 15-18 százalékon túli új szavazókat. Bizonytalanokat kell megszólítani, az MSZP-től csábítani át szimpatizánsokat, ami a radikális szöveggel lehetetlen.
Radikális vagy szélsőjobb?
Definíciós kérdés.
Ön melyiket használja a Jobbikra?
A radikális jobb és a nemzeti radikalizmus kifejezést szoktam rá használni. Hiszen a szélsőjobb kifejezésnek van egy igen kemény jelentése a magyarban, amit a párt egészére nézve nem látok igazolva. Amúgy sem termékeny megoldás újnácizni a Jobbikot, hiszen azzal elhárítjuk magunktól a problémát. Elemezni kell, törekedni a probléma megoldására, nem pedig eltartott kisujjal kijelenteni, hogy nem állunk szóba velük.
Szóval csak píár, vagy valóban puhul a Jobbik?
Ez is, az is. S mindez egy jobboldali kormány idején. Egy baloldali kormányzás esetén bizonyosan egész más lenne a Jobbik képlete.
