Belföld

Őszödözött, fideszezett, törvénytelen lehallgatásról írt

A Demokratikus Koalíció politikusa a tévéből tartott haza taxival, egy barátjával beszélt telefonon, amikor a beszélgetésüket egy olyan hang szakította meg, mintha a víz bugyborékolna. Pár másodpercig hallgatta, hátha véget ér, majd letette a telefont – írta Facebook-oldalán a politikus, akit kis idő múlva visszahívott a barátja, aki azt közölte, hogy amíg ő bugyborékolást hallott, ő pár másodpercig a saját beszélgetésük gyorsított felvételét.„Ez még akkor is jó jel, ha nyilván törvénytelen a lehallgatásom. Megyünk előre, egyenesen élvezem a kampányt!” – írta végül a Demokratikus Koalíció politikusa.

Kerék-Bárczy Szabolcs előzőleg az ATV-ben arról beszélt, hogy Őszöd a Fidesz ügye, a történet a Fidesz hazugságairól szól, hisz Kósa Lajos elismerte, a Fidesz felső vezetői jóval korábban tudtak a felvétel létezéséről. Szerinte ezt és azt is tisztáznia kell a Fidesznek, milyen kapcsolat volt felső vezetői és a TV-ostrom szervezői között.

Előzőleg Gyurcsány Ferenc ténynek nevezte, hogy a Fidesz készítette elő a 2006-os zavargásokat. A DK elnöke szerint a szivárogtatás utolsó fázisában az anyagok a Fideszhez kerültek, ők készítették elő a sokszorosítást, a nyilvánosságra hozatalt, és “azt gondolom, hogy ők készítették elő – politikai értelemben egészen biztosan és némileg szervezési értelemben – a zavargásokat”.

Kocsis Máté, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja a héten kezdeményezi a testület összehívását, hogy megvizsgálják, a kiszivárogtatásról nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés megegyezik-e a témában készült többi dokumentummal. A kormánypárti politikus szintén az ATV-ben azt mondta: a jelentések összegzőek, semmiképpen sem mondhatók hamisnak.A jelentések egy részét adatvédelmi és személyiségi jogok miatt takarták ki, de ez a szöveg lényegét nem változtatja meg.

Közben Gyurcsány Ferenc kedd reggel a TV2 Mokka című adásában megismételte, hitelesnek tekinthető tanúvallomások állnak rendelkezésére azzal a három emberrel kapcsolatosan, akik szerinte az őszödi beszédet kiszivárogtatták. A DK-elnök közölte: ezeket az információkat írta le korábban Mesterházy Attilának is, aki viszont újságírók előtt nyilvánosan megsemmisítette a tőle kapott borítékot. Gyurcsány Ferenc szerint ezek az információk összességében gyanúsnak mondhatók, de nem elegendőek ahhoz, hogy teljes körűen bizonyítsák a történteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik