Belföld

Schiffer András

“Az LMP ökopolitikai párt, és az ellenfeleivel szemben rág túljutott az identitáskeresésen.”

Schiffer András: Kidobjuk a politikai haszonlesőket (FN24, 2010. augusztus 5.)

 

“1971-ben születtem, Budapesten. Hivatalosan másfél évtizede lakom a belvárosban, de ide jártam bölcsődébe, általános iskolába és a Veres Pálné Gimnáziumba, ahol érettségiztem.1995-ben szereztem jogi diplomát az ELTE-n, ahol politológiát és humánökológiát is hallgattam. 1996-ban lettem a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, később annak ügyvivője, és a Politikai Szabadságjogok Program vezetője. Foglalkoztam a szólásszabadság, a gyülekezési- és információszabadság mellett a gondnokság szabályozásával, valamint adatvédelmi kérdésekkel is. A Védegyletnek alakulása óta tagja, 2002-től munkatársa voltam. A kezdetektől egyik szervezője voltam az Ökopolitikai Műhelynek, illetve a Lehet más a politika!kezdeményezésnek. Megalakulásától kezdve választmányi tagja vagyok a Lehet Más a Politikának, 2010-ben országos listáról szereztem mandátumot. Jelenleg az LMP társelnöke és frakcióvezetője vagyok.”

 

Interjúnk vele a ciklus legelejéről itt, a cilus közepéről itt, a pártszakadás heteiből itt és itt és itt, aztán még itt.


Fotó: Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik