Belföld

300 millióra pályázhatnak a tanyák 2014 elején

Március 10 a határidő, később újabb pályázatot írnak ki.

Csongrád mellett Bács és Békés megye kiemelten tanyás terület, így ide az elmúlt években több milliárd érkezett, mondta el Benkő Zsolt vásárhelyi külterületekért felelős képviselő. Február 6-tól összesen 300 millió áll rendelkezésre a tanyasi élet megmaradása, valamint villannyal még nem ellátott tanyák áramosítása pályázati körökre.

A tanyán élés fejlesztésére 2,2 millió igényelhető azok számára, akik tanyán, mezőgazdaságból élnek, bevételük 50 százaléka ebből származik és nem éri el az évi 8 milliót. A célok az előző évi pályázathoz hasonló területeket jelölnek meg.

A pályázatok elkészítéséhez ezúttal is segítséget nyújt az önkormányzat, mondta el Benkő Zsolt, aki hozzátette, Vásárhelyen a tanyasi áruk piacra jutását is a tavalyi nyertes pályázatból segítik. Emellett székkutasi és vásárhely környéki tanyán élők, gazdálkodók nyertek 2013-ben többféle célterületen. Aki már nyert hasonló pályázaton, az most nem indulhat.

Pályázni március 10-ig, vagy a keret kimerüléséig lehet. Az idén még tavasz végén újabb kiterjedt Tanyafejlesztési program indul közel 3,5 milliárd forintos kerettel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik