A Nemzeti Választási Iroda a névre szóló küldeményben arról tájékoztatja a választókat, hogy szerepelnek a névjegyzékben. Az értesítők kiküldésével a Magyar Postát bízták meg. A 8,1 millió választónak legkésőbb február 17-éig postázzák az értesítőt. Ha valaki nem kapja meg, akkor a jegyzőnél (a helyi választási iroda vezetőjénél) jelezheti, aki ekkor új értesítőt állít ki.
Az értesítő a választó személyes adatai közül csak az érintett nevét, születési nevét, születési idejét, lakcímét tartalmazza. A személyi azonosítót, a visszaélések elkerülése érdekében, már nem. Azok, akik nemzetiségi választópolgárként szerepelnek a névjegyzékben, fel kell tüntetni az értesítőn azt is, melyik nemzetiség listáján szavazhatnak.
Az értesítő tartalmazza a szavazás helyét, idejét, és azt, hogy a választó melyik választókerületben, településen gyakorolhatja választójogát. Ennek azért van jelentősége, mert átalakították a választókerületi határokat, így sokan nem a “megszokott” választókerület jelöltjeire szavazhatnak.
A korábbi választások alkalmával az értesítővel együtt postázták az ajánlószelvényeket is, ám tavaly változott az ajánlások rendszere, és immár ajánlóíveken kell a jelölteknek az induláshoz szükséges támogató aláírásokat összegyűjteniük. Azoknak, akik még nem nagykorúak, de az április 6-ai választásig betöltik 18. életévüket, ugyancsak most kell megkapniuk az értesítőt.
Hogy lett 10-ből 80?
1848-ig rendi választások voltak Magyarországon, ekkor alkotott az Országgyűlés választási törvényt, és első hallásra meglepő, de elég sok kizáró rendelkezéssel a választók száma csak 10%-ig emelkedett – mintha ma a 8 millió helyett 1 millió választópolgár szavazhatna csak. Nem szavazhattak a nők, a szegények, a jobbágyok.
1877-től a vagyon helyett az adózás alapján szortírozta az állam a választókat, a népesség 7%-a választhatott. Az általános, titkos, közvetlen, egyenlő, nőkre is kiterjedő választójogra 1918-ig kellett várni, egy bizonyos Károlyi Mihály, egykori arisztokrata vezette be, akinek a szobrát sikeresen távolította el a Fidesz a Kossuth térről, jelezve ezzel, hogy a demokratikus hagyományok szimbolikus ünneplése nem tartozik a kedves elfoglaltságai közé. A férfiak 21, a nők 24 éves koruk után szavazhattak, és az írástudás is kötelező volt. A népesség 40%-a szavazhatott, és ezzel egy csapásra az európai élmezőnybe kerültünk.
A Horthy-korszak korlátozta a választójogot, felemelték a korhatárt (1922, lex Bethlen), 24 év – férfiak, 30 év – nők. Így a népesség választópolgári aránya 30%-ra esett vissza. Vidéken sok helyütt nyílt szavazásra kényszerítették az embereket, hogy egyéb nyomásgyakorló eszközökről (fenyegetés, lefizetés, leitatás) már ne is beszéljünk, igaz, ennek már a Monarchiára visszanyúló hagyományai voltak. 1938-ban szigorodott az ajánlási rendszer és durván megsérült a szavazatok egyenlőségének elve – egy vidéki szavazó kétszeres szavazattal rendelkezett egy fővárosival szemben.
Az 1945-ös választási szabályozással az ország 66%-a szavazhatott, de ez a jog hamar formálissá vált. 1947-től sérült a titkosság és az egyenlőség elve is a módosításokkal. A Kádár-rendszer hozza ez a választópolgárok 80%-os arányra növekedését, de nem törvénykezési, hanem demográfiai okokból (kevesebb lett a 18 éven aluli).
