Belföld

Beperlik a kormányt Paks miatt

Közérdekű adatigénylés megtagadása miatt indít pert a Lehet Más a Politika.

Az LMP pert indít a kormány ellen, hogy megkaphassa a paksi bővítéssel összefüggő hatástanulmányokat, elemzéseket – mondta a párt társelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Schiffer András közölte, a nemzetközi szerződéskötési eljárásról, valamint a jogalkotásról szóló törvény is előírja, hogy hatástanulmányokat kell készíteni. A kormány indoklás nélkül megtagadta ezeknek a hatástanulmányoknak és kockázatbecsléseknek az átadását, ezért a közérdekű adatigénylés megtagadása miatt pert indítanak a nap folyamán – tette hozzá.

Hangsúlyozta, az LMP elkötelezett amellett, hogy a nukleáris energiát 2040-ig ki kell vezetni a magyar energiarendszerből, mert az költséges, valamint kockázatokat és jelentős környezeti terheket jelent a következő generációkra.

Csütörtök délelőtt az ellenzéki párt két képviselője egy-egy vijjogó kéziszirénával egy órán át blokkolta az Országgyűlés munkáját. Akciójukkal az ellen tiltakoztak, hogy rohamtempóban került a parlament elé és fogadták el a paksi bővítésről szóló javaslatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik