Belföld

Édességért törtek be a büfébe

Egyikük épp az árut pakolta, mikor a soproni járőrök tetten érték. Társa a közelben „biztosította” a terepet.

Lakossági bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére november 24-én délután, hogy Sopronban, az egyébként zárva tartó Csarnok utcai büfében illetéktelenek tartózkodnak.

A helyszínre érkező járőrök az üzlethelyiség közelében igazoltatták a 31 éves soproni O. Attilát, a vendéglátó egységben, pedig tetten érték az árut válogató 33 éves H. Gábort. A két férfi a rendőröknek elmondta, hogy élelem és pénzszerzés miatt törtek be a büfébe. Azt is előre megbeszélték, hogy míg egyikük az üzletben tartózkodik, addig társa kint figyelő szolgálatot lát el.

Piát és aprópénzt loptak

A gyanúsítottak ruházatából édességek, pénzérmék, csomagjukból több üveg szeszesital került elő, melyről a két férfi elmondta, hogy egy órával korábban egy soproni áruházból tulajdonították el.

A rendőrségi vizsgálat azt is megállapította, hogy a gyanúsítottak a büfébe történő betörést megelőzően annak szomszédságában található talponállóba próbáltak meg bejutni. Sikertelenül. Az üzlethelyiséget védő rácson akadtak fenn.

A két férfit a rendőrök előállították, ellenük lopás gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Soproni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik