Belföld

Jótékonysági est a Vörösmarty Színházban

Emlekunnep-a-Vorosmarty-szinhazban(1)(960x640)(1).jpg (székesfehérvár, vörösmarty színház, kultúra, )
Emlekunnep-a-Vorosmarty-szinhazban(1)(960x640)(1).jpg (székesfehérvár, vörösmarty színház, kultúra, )

A Baltazár Színház, valamint Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa zenekar lép fel azon a jótékonysági esten, amelyet a Teljes Élet Tábor javára rendeznek vasárnap.

Az alapítvány a sérült fiatalokat segítő szolgálatának 30 éves évfordulóját ünnepli ebben az évben; 1983 óta szervezik a mozgás- és halmozottan sérült gyermekek és fiatalok nyári táboroztatását önkéntes kortárs segítők bevonásával – írták. Az alapítvány támogatására szervezett jótékonysági est bevételével a Teljes Élet Szociális Alapítvány által életre hívott sörédi Teljes Élet Tábort segítik.

A Fejér megyei faluban 30 éve nyaralnak fogyatékos gyermekek és fiatalok a római katolikus plébánia épületében. A karitatív munka Kovács István budapesti lelkipásztor és gyermekorvos kezdeményezésére indult meg, a programhoz székesfehérvári fiatalok és felnőttek is csatlakoztak, akik 1984-ben önálló nyaraló csoportot indítottak.

Ma már évente több mint száz mozgás- és halmozottan sérült, többnyire Székesfehérváron, illetve Fejér megyében élő gyermeket és fiatalt nyaraltatnak.

A székesfehérvári jótékonysági estre csütörtöktől támogató jegyek válthatók a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik