Belföld

A Belváros kapta a legtöbbet tanyafejlesztésre

piacos(210x140)(1).jpg (paicos)
piacos(210x140)(1).jpg (paicos)

Rogán Antal budapesti kerülete 200 milliós támogatást nyert.

Három és fél milliárd forintot osztanak szét az idén a tanyafejlesztési program keretében. Az 529 pályázó közül a legtöbbet Budapest V. kerülete kapta, négy pályázatával több mint 226 milliót nyert.

Nem jutott mindenkinek

A vidékfejlesztési miniszter büszkén jelentette ma, hogy óriási volt az érdeklődés a Tanyafejlesztési Program iránt, ami mint mondta: abból is adódhat, hogy az utóbbi tíz évben a tanyán élők száma 240 ezerről 300 ezerre nőtt.

Fazekas Sándor tájékoztatása szerint több mint 1000 pályázat érkezett. Ezek közül 778 felelt meg a feltételeknek, 4,4 milliárd forint támogatási igénnyel.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy 529 pályázót támogatnak a programból, összesen 3,487 milliárd forinttal.

Erre költhetik a pénzt

Fazekas Sándor szerint a program a tanyagazdaságok működtetését kívánja ösztönözni, illetve azokat  segíteni, akik életvitelszerűen a tanyán élnek. Ezért kiemelt módon támogatja a tanyasi termékek piacra jutását, például 17 terepülésen épült helyi termelői piac.

Az életkörülmények javítása szintén fontos feladat, ezért támogatták például az utak rendbetételét, a villanyhálózat kiépítését. A pályázatok elbírálásánál a fiatalok kiemelt helyzetben voltak. Mindez lehetővé teszi a vidéki munkanélküliség csökkentését, a tanyák népességmegtartó erejének növelését – mondta a tárcavezető.

Budai Gyula bejelentette azt is, tanyaroadshowkat indítanak hat megyében.

Rogán tanyafejlesztése

A napi.hu megtudta, mire költi Belváros a támogatást. Az önkormányzat közölte, hogy az V. kerület tulajdonában lévő Hold utcai vásárcsarnokot szeretnék felújítani – ott termelői, tanyai áruk megjelenésének adnának helyet. Mint írják, ezzel elősegítenék, hogy a termelők egyre nagyobb számban jelenhessenek meg a fővárosi piacon, a budapesti lakosság friss élelmiszerhez jusson, és azt, hogy a minőségi magyar árut színvonalas környezetben vásárolhassák meg a helyiek. A lapban részletezik is, mi lesz a 200 millió sorsa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik