Belföld

Általános iskolások Diadala kezdődik

Általános iskoláknak rendez sportversenyt a civil összefogás.

Hagyományteremtő szándékkal indult a tavalyi tanévben a Vidáman Kft DIADAL című sportverseny-sorozata. A szervező cég és a hozzá társult vállalkozások, magánszemélyek és intézmények fő célja megvalósult, a tanév során 10 szegedi általános iskola mérte össze tudását és erejét a sportban, a mozgásban. A csapatok komoly célokért küzdöttek, minden iskola értékes nyereményekkel gazdagodott.

Az ötfordulós versenysorozat az idén ismét ismét útjára indul. Az iskolák már megkezdték a felkészülést. Az idei Diadalon már nem csak szegedi iskolák csapatai is bemutatkoznak. A győztes iskola egy évig birtokolhatja majd a Diadal vándorpajzsot, de emellett a csapatok kirándulásokon vehetnek részt és értékes tárgyjutalmakban is részesülnek.

A versenyben 4-8 osztályos diákok megmozgatását tűzték ki célul; ebből a korosztályból kell, hogy álljon az iskola 20 fős csapata, valamint 2 fő felnőtt játékos segítheti a diákokat. A fordulókra várják az iskolák szurkolótáborait is, akiknek idén szurkolói versenyt is hirdetnek és a szervezők garantálják, ők sem maradnak elismerés nélkül.

A Diadalért az alábbi helyszíneken és időpontokban hirdetnek versenyeket:

2013. November 08.   Városi Sportcsarnok

2013. December 13.   Városi Műjégpálya

2014. Február 21.       Napfényfürdő Aquapolis

2014. Április.              Maty-éri Olimpiai Központ

2014. Május.               Városi Sportcsarnok

Ajánlott videó

Olvasói sztorik