A Szerb Nemzeti Színházat 1861-ben éppen, Újvidék alapították. Az akkortájt „szerb Athén”-ként is emlegetett város kulturális sokarcúsága ugyanis a színházművészet bölcsőjét is ringatta. A helyi társulat, a nemzeti identitást szolgálva, erős sugárzással bírt a szerb szellemiség kiteljesedésére. A társulat megalakulását követő években ezért kérték fel a vajdaságiakat a Belgrádi Nemzeti Színház megalapítására.
Lehetséges, hogy az Újvidéki opera társulata még a Monarchiában kialakult békebeli kapcsolatok okán is szívesen látott vendég a Tisza parti teátrumban. A Szerb Nemzeti Színház már tavaly is friss művel képviseltette magát a fesztiválon. Akkori versenyoperája Einstein, illetve egykori felesége, a matematikussá és fizikussá lett szép és okos Mileva életéről szólt. E produkció megérdemelt sikert is aratott a szegedi nézőtéren, – elsősorban érdekes, nagy ívű meseszövése és a főszereplőket kísérő kórus dinamikus hangzásvilága nyomán.
A szerb-horvát koprodukcióban készült mostani operájuk eredeti bemutatója a tavasz végén volt. A szegedi premier végén felhangzó mostani taps azonban visszafogottabb volt az egy évvel korábbinál.
A Nyár utolsó virágának sztorija, figurái s tán zenei megoldásai is távolabb álltak a közönségtől, mint a mindenki által ismert fizikus-matematikus zseni operai története. Ennek helyszíne egy neve nincs város, település, illetve olyan olasz, német stb. települések – meseként az operamesében – ahol igényesebb kabarékban macsó késdobáló művészek felléptetésére is van igény.
A zenedráma szereplőihez sem sok motívum kapcsolja a nézőket. Amint a színpad sarkában végig whisky-t iszogató úr prózában el is mesélte, a cselekmény hőse ő maga, a mindenkori vesztes szerencsejátékos lúzer, Mr. Bert. Szenvedélyének tárgya pedig környezetének minden férfiját önfeladó szerelemre ébresztő, majd pusztulásba taszító (Miss N.N.). Vonzalmuk (és társaik) története nem sok eredeti ötlettel jelenik meg a cselekmény során, amely felpörgetné a nézők érdeklődését. Találkozásuk a sötét utcán váratlan, vonzódásuk kiteljesedése az ágyban, asztalnál egyaránt heves. Eszmecseréjük kalandozó és meg is elevenedő történeteket szül érzéki férfiúi és asszonyi múltakról. Meg egy fel, felhangzó versikét a nyár utolsó virágjáról. Az operát végül a hirtelen elválás férfiúi bánatának akkordjai zárják.
A mű zeneisége inkább párbeszédeket deklamáló éneklésre, mint kórusok, áriák, duettek, vagy közjátékok dallamkiteljesítésére épít. Más szóval nem a hagyományos operák népszerű kelléktárából való. Ezen a rendezés fortélyai sem tudtak / akartak élénkíteni.
A színpadon mindvégig több volt az élet sötétje, mint fénye.
Lehet, hogy a produkció részletek egyneműségének az is oka volt, hogy az előadás érdemi részei csaknem egyetlen személyiség nevéhez kötődnek. A mű librettóját és zenéjét ugyanaz a Zoran Juranic készítette el, aki egyben a darab színre állítását irányító rendező és egyúttal az előadás karmestere is volt.
Lehet, jobb lett volna tán, más szerzőket is bevonni a színreállítás munkálataiba.
A nyár utolsó virága operájának női versenyszereplője a Miss N. N.-t alakító Jelena Koncar volt. Ő maga már ismert művész Szegeden. A csinos mezzoszoprán hallható volt a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadának Carmenjében, tavaly pedig énekelt az Armel operaversenyen futott Mileva produkcióban is.
A fesztivál férfi versenyzője pedig ugyanaz a Mr. Bertet alakító Christophe Poncet, francia tenor volt, aki vasárnap már végig énekelte Stravinsky Oedipus Rex című opera-oratóriumának megterhelő címszerepét is. E produkcióban is csaknem végig a színen kellett lennie, – hanggal, mozgással, energiával.
Mindketten megkapták a közönség tapsbéli elismerését, s velük a többi szerepet megformáló, majd tucatnyi kitűnő énekessel. Kíséretükben a Szerb Nemzeti Színház Zenekara és Énekkara gazdagította az előadást.
