Belföld

A Parlament üléstermében éjszakáznak Gyurcsányék

gyurcsany(960x640).jpg (gyurcsány)
gyurcsany(960x640).jpg (gyurcsány)

Az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a napirend lezárása után a parlamenti ülésteremben éjszakáznak a Demokratikus Koalíció (DK) független képviselői - jelentette be tervüket Gyurcsány Ferenc pártelnök kedd délután.

A volt kormányfő elmondta: így fejezik ki tiltakozásukat a közoktatás átalakítása ellen és szolidaritásukat a túlórára kötelezett pedagógusokkal, az egész nap az iskolában maradásra kötelezett diákokkal. Akciójukat, mint mondta, ironikusan a nemzeti benntartózkodás napjának hívják.

Meggyőződésük, hogy akciójuk nem sérti a házszabályt, a parlament méltóságát, ezért a házvezetésnek nincs joga eltávolítani őket, és “jobb, ha meg sem próbálják” – közölte, megjegyezve, hogy erre is fel vannak készülve.

“Túlórázni fogunk ugyanúgy, ahogy túlórára kötelezték a tanárokat, túlórapótlék megfizetése nélkül” – fogalmazott.
Gyurcsány Ferenc nemzeti tragédiának nevezte azt, ami a közoktatásban történik: az iskolaállamosítást, az igazgatói kinevezések központosítását, a kötelező hit- és erkölcstanoktatás bevezetését.

Nincs náluk hálózsák

A korábbi miniszterelnök elmondta: a DK öt képviselője – rajta kívül Kolber István, Szűcs Erika, Vadai Ágnes és Varju László – szerda reggel 8 óráig a parlamenti ülésteremben marad, és telefonjukon, Facebook-oldalukon keresztül szülőkkel, pedagógusokkal beszélgetnek majd, illetve önmaguk szórakoztatására “szemelvényeket olvasnak fel a hit- és erkölcstankönyvekből”.

Fotók: Berecz Valter

Közölte: a DK visszaadná az iskolákat a helyi közösségeknek, rájuk bíznák az igazgató kinevezését, megszüntetné a pedagóguskart, a kötelező hit- és erkölcstanoktatást, és visszaállítaná a 18 éves korig tartó tankötelezettséget. Oktatási programjuk emellett kéttannyelvűvé tenné a közoktatást: 2020-tól az általános iskola első osztályától kezdve bizonyos tantárgyakat angolul tanítanának.

Az Országgyűlés keddi ülésszakának végeztével – ahol az utolsó napirend utáni felszólalást Gyurcsány Ferenc mondta el ebben a témában – a fenti öt képviselő bent maradt az ülésteremben. Eközben a többi képviselő elhagyta az üléstermet, a terembiztosi szolgálat munkatársai pedig a szokásoknak megfelelően bezárták a terem körüli páholyokat és csökkentették az ülésterem világítását.

A DK-s politikusok hosszabbítóval viszik az áramot a képviselői padsorok közé, valamint ásványvízzel, üdítővel és szendvicsekkel készültek fel az éjszakára.

A Hír24 helyszíni tudósítója szerint a Házőrség készenlétben áll a Parlamentben, de egyelőre nem foglalkoztak az éjszakázó DK-s képviselőkkel. Az ellenzéki politikusok az erkölcstankönyvekből tartanak felolvasását és ígéretüknek megfelelően a Facebookon tartják a kapcsolatot a szimpatizánsokkal. Hálózsák nincs a tüntetőknél, ezért ha elálmosodnak, valószínűleg a székekben fognak aludni – jelentette riporterünk.

Fidesz: dolgozni kellene, nem éjszakázni

A Fidesz véleménye szerint nem éjszakázni és facebookozni kell, hanem kormányozni és dolgozni kellett volna a pedagógusokért – írta a párt szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A kormánypárti politikus szerint a “Gyurcsány-Bajnai szövetség” kormányzása alatt létbizonytalanságba taszította a pedagógusokat. A parlamenti ülésteremben, “ahová Gyurcsány Ferenc éjszakázni jár”, a Fidesz két hét múlva megkezdi a jövő évi költségvetés tárgyalását, amelyben már a pedagógus-béremelés következő, jövő évi üteméhez szükséges pénzügyi fedezet is rendelkezésre áll – hangsúlyozza a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik