Belföld

Mélyen emberi európai történet

A Thealter péntek esti nyitó előadását kétszer is kellett játszani, mert már elővételben elkapkodták a jegyeket. Interjú.

Szeged egyik legrangosabb és legrégebben működő színháza a Metanoia Artopédia. A társulat sokáig elsősorban lakásszínházi bemutatókra koncentrált, idén azonban változott a helyzet. A színház már eddig is sok díjjal büszkélkedhet, de most áprilisban egy szerbiai nemzetközi színházi találkozón négy fődíjat is elhoztak egyik előadásukkal. A Thealterre készült Mutatványosok az alkimisták utcájában pedig egy magyarországi ősbemutató.  A darabról Lengyel Zoltánnal a társulat sajtósával és a hangért is felelős tagjával beszélgettünk.

Miben érzékelhető változás a társulatnál?

A lakásszínházi előadások változtak, most ez az előadás egy nagyobb kőszínházi térre készült és eredetileg Brno-ban mutattuk be egy külföldi pályázat révén.  A cseh történelem és kulturális tematika pendül meg erősen a darabban, de nem csupán ez érvényesül benne.”

Prágában létezik az Alkimisták utcája, de az előadásban hol vagyunk térben és időben?

„Néha az a cél, hogy ne tudjuk pontosan hol vagyunk, néha pedig az, hogy különböző történelmi szituációkat tudjunk teremteni és a nézőkben különböző terek és idők merüljenek fel.”

A társulat darabjaiban mindig fontosak voltak a tárgyak. Most milyen jelentéssel bírnak?

„ Felmutattuk az iparosításhoz a technológiához is köthető tárgyakat, de ezek többféle, meditációs, allegórikus jelentéssel bírnak, amelyek emberiek. Hogy mondjak egy példát: a társulatunknál egy előadásban ha megjelenik egy kalapács az biztosan nem azt szolgálja, hogy szöget verjenek vele, hanem valami egészen mást. Egy olyan szituációban lesz, amely nagyon organikus, hiszen az eszközhasználat is mélyen emberi.”

Nagyon érdekesek az archív hanganyagok is az előadásban. Ezek milyen funkciót szolgálnak?

A zenei közléssel például ahol 1968-as augusztusi prágai tüntetések tömegének morajlása hallatszik, olyan  hatást szerettünk volna elérni, amely nem pusztán a konkrét politikai eseményekre utal, hanem közös gondolkodásra inspirál közös kelet-európai, európai történetünkről. „

Ajánlott videó

Olvasói sztorik