Belföld

A hallgatók körében közelít a Fidesz a Jobbikhoz

egyetem(1)(960x640).jpg (egyetem, előadás, egyetemista, )
egyetem(1)(960x640).jpg (egyetem, előadás, egyetemista, )

A Jobbik és a Fidesz a legnépszerűbb az egyetemisták, főiskolások között az Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport márciusi-áprilisi felmérése szerint, a két párt közötti különbség több mint három százalékkal csökkent.

Továbbra is a Jobbik kedvenc

A felsőoktatásban tanulók közül 2011-2012 fordulójához képest két százalékkal kevesebben választanák a Jobbikot, amelynek 19,3-ról 17,3 százalékra csökkent a támogatottsága. A Fidesz áll a második helyen, amely ugyanezen időszak alatt 14,6-ról 16 százalékra növelte támogatottságát.

A Budapesti Corvinus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem politológus hallgatói, valamint kutatócsoportjuk tagjai által készített felmérés szerint az Együtt 2014-PM áll a harmadik helyen 13,7 százalékkal, az LMP szavazóbázisa pedig 17,7 százalékról 7,7 százalékra esett vissza.

A szakértő arról is beszélt, hogy az egyetemisták, főiskolások körében az MSZP támogatottsága 4,5-ről 3,1 százalékra, míg a DK-é 2,9-ről 1 százalékra csökkent, további 1,7 százalék pedig egyéb pártot preferál. Jelenleg a hallgatók 6,1 százaléka nem menne el a parlamenti választásra, további 24,1 százalékuk nem tudja, mely politikai formációra szavazzon, 9,3 százalék pedig nem válaszolt.

Szakmunkások gyermekei és magabiztos vallásosak

Az egyetemisták és főiskolások között a Jobbik szavazóinak többsége alsó középosztálybeli, közülük sokak apja szakmunkás, a Fidesz-támogatókat pedig felmérésük szerint a vallásosság és az jellemzi, hogy anyagi gond nélkül élnek, valamint a megkérdezettek között ők bíznak legmagabiztosabban jövőjükben.
Az Együtt 2014-PM a fővárosban népszerű, szüleik jellemzően diplomások, és viszonylag sokan dolgoztak már közülük külföldön. Az LMP a nők között is jelentős tábort tudhat magának, és az előbbi párttal, illetve az MSZP-vel együtt jellemző rájuk, hogy nem vallásosak.

Elmenne több mint egyharmada a tanulóknak

A hallgatók arra a kérdésre, hogy tervezik-e azt, hogy a közeljövőben tartósan külföldön telepednének le, 35 százalékban a “szinte biztos”, illetve a “valószínűleg” kategóriát választották. Az átlagnál nagyobb valószínűséggel mennének külföldre az orvostanhallgatók és az informatikusok, rajtuk kívül a leggazdagabbak és a legszegényebbek körében a legnagyobb a kivándorlási hajlandóság.

Alig vannak többségben a demokrácia hívei

A felmérés szerint az egyetemisták, főiskolások 39 százaléka mondja azt, hogy a demokrácia a politikailag legjobb államforma, 28 százalék szerint mindegy, hogy demokrácia vagy diktatúra van, 33 százalékuk pedig úgy vélekedik, annyira rossz a helyzet, hogy jobb lenne a diktatúra, mint a demokrácia – mutatott rá Róna Dániel.

A 2011-ben alakult kutatócsoport reprezentatív mintájában 2214 fiatal szerepelt, közülük 477-en személyesen, 1737-an online módon válaszoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik