Belföld

Nyári táborozás Vásárhelyen

vakáció (vakáció, nyári szünet, iskola, )

Két nap van hátra az idei tanévből. Ma reggel már az "A" betűket is felrajzolják a tantermi táblákra felrótt "KÁCIÓ" felirat elé. A nebulók örülnek, hisz 11 hét szabadság vár rájuk, a szülők azonban aggódhatnak, mit csinál a gyerek a nyáron.

Az idén is tucatnyi táborozási lehetőség kínálkozik Hódmezővásárhelyen. Nevelési, oktatási, közművelődési intézmények, sportegyesületek, egyházak, valamint az önkormányzat is szervez öt napos, illetve egy hetes nyári, napközis programokat. A tematikák, és az árak is igen különbözőek.

A városvezetés az idén nyolc diáktábort indít. A legolcsóbb ezek közül a Varga Tamás Általános Iskolába szervezett önkormányzati tábor. A hét hetes strandolással, mozizással színesített napközis program alapvetően ingyenes, csak az étkezések költségeit kell megtéríteni a szülőknek. Ez egy főre napi 940 forintot jelent, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő diákok után azonban ezt az összeget sem kell befizetni.
Ezen felül hét másik tábor is indul a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szervezésében. A legolcsóbb 10500, a legdrágább, egy hét napos, bentlakásos, mártélyi diáktábor 22000 forintba kerül. Témák szerint csoportosítva lesz élmény, kézműves, néptánc illetve színjátszó tábor is.

A sportklubok faliújságait böngészve is találhatunk nyári program lehetőségeket. Többek között a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club, a Koczka Kézisuli és a Hódmezővásárhelyi Vízilabda Sport Club is táboroztat az idén. Játékos, átmozgató feladatokkal, ügyességfejlesztő gyakorlatokkal, állandó edzői, illetve pedagógus felügyelet mellett foglalkoztatják a fiatalokat. Valamennyi egyesület az igazolt sportolóik mellett kezdők jelentkezését is várja. Mozgalmas vakációra persze nemcsak a sportpályákon van lehetőség. Az egyik hódmezővásárhelyi túraszervező vállalkozás természetjárással, kerékpáros túrákkal, fotózással várja a táborozni vágyó fiatalokat.

A sportolás mellett nyelvtanulásra is van lehetőség, akár már 3 éves kortól, de a református egyház és a Bethlen Gábor Gimnázium szervezésében egy egy hetes, angol nyelvű bibliatábor is indul a városban.

Nyári táborozás Vásárhelyen

Két nap van hátra az idei tanévből. Ma reggel már az “A” betűket is felrajzolják a tantermi táblákra felrótt “KÁCIÓ” felirat elé. A nebulók örülnek, hisz 11 hét szabadság vár rájuk, a szülők azonban aggódhatnak, mit csinál a gyerek a nyáron.

Az idén is tucatnyi táborozási lehetőség kínálkozik Hódmezővásárhelyen. Nevelési, oktatási, közművelődési intézmények, sportegyesületek, egyházak, valamint az önkormányzat is szervez öt napos, illetve egy hetes nyári, napközis programokat. A tematikák, és az árak is igen különbözőek.

A városvezetés az idén nyolc diáktábort indít. A legolcsóbb ezek közül a Varga Tamás Általános Iskolába szervezett önkormányzati tábor. A hét hetes strandolással, mozizással színesített napközis program alapvetően ingyenes, csak az étkezések költségeit kell megtéríteni a szülőknek. Ez egy főre napi 940 forintot jelent, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő diákok után azonban ezt az összeget sem kell befizetni.

Ezen felül hét másik tábor is indul a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szervezésében. A legolcsóbb 10500, a legdrágább, egy hét napos, bentlakásos, mártélyi diáktábor 22000 forintba kerül. Témák szerint csoportosítva lesz élmény, kézműves, néptánc illetve színjátszó tábor is.

A sportklubok faliújságait böngészve is találhatunk nyári program lehetőségeket. Többek között a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club, a Koczka Kézisuli és a Hódmezővásárhelyi Vízilabda Sport Club is táboroztat az idén. Játékos, átmozgató feladatokkal, ügyességfejlesztő gyakorlatokkal, állandó edzői, illetve pedagógus felügyelet mellett foglalkoztatják a fiatalokat. Valamennyi egyesület az igazolt sportolóik mellett kezdők jelentkezését is várja. Mozgalmas vakációra persze nemcsak a sportpályákon van lehetőség. Az egyik hódmezővásárhelyi túraszervező vállalkozás természetjárással, kerékpáros túrákkal, fotózással várja a táborozni vágyó fiatalokat.

A sportolás mellett nyelvtanulásra is van lehetőség, akár már 3 éves kortól, de a református egyház és a Bethlen Gábor Gimnázium szervezésében egy egy hetes, angol nyelvű bibliatábor is indul a városban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik