Belföld

Nagy nem rágalmazta Lengyel József fürdőigazgatót

Lengyel József korábbi fürdőigazgató rágalmazási pert indított Nagy Sándor önkormányzati képviselő ellen egy közgyűlési hozzászólása miatt. A bíróság szerint nem történt rágalmazás.

Felmentette a Szegedi Járásbíróság Nagy Sándort, a  Szabad Város Egyesület önkormányzati képviselőjét az ellene, Lengyel József által indított rágalmazási ügyben.

Az egykori fürdőigazgató azt sérelmezte, hogy a szegedi közgyűlés még 2012. június 22-i ülésén, Haág Zalán és Gyimesi László hozzászólásaira válaszolva Nagy a következőket mondta: “Visszatérve az előző szerződésre elmondja, hogy igen érdekes momentum volt az említett perben, amikor hirtelen előkerült egy taggyűlési jegyzőkönyv dr. Bartha László polgármester aláírásával – szinte utólag –, amivel Lengyel József igazgató igazolta, hogy neki milyen hihetetlenül előnyös menedzserszerződése van a fürdővel és ezért azonnal jogosulttá vált a100 milliós végkielégítésre. Érdekes momentum volt az is, hogy amikor itt tartott az Anna-fürdő beruházása, akkor úgy tűnt, hogy a 1,5 milliárdos beruházás 2 milliárd forintba fog kerülni.
A Közgyűlés is tárgyalta azon módosításokat, amelyek hatására végül is a vezetőváltás után lehetséges volt 1,5 milliárd forintból befejezni az Anna-fürdőt. Olyan kiváló, sikeres menedzserről beszélnek -s megérdemelte ezt a hatalmas végkielégítést –, aki elment Esztergomba fürdőt építeni és csődbe vitte a várost, hiszen 2-3 milliárddal került többe az esztergomi fürdőberuházás.
Szerencse, hogy így járt Szeged, hiszen szinte olcsón megúszta a város a dolgot. Akik aláírták a szerződést a 100 milliós végkielégítésről, ők felelnek azért, hogy ez lehetséges volt. Ezt nevezte a Fidesz pofátlan végkielégítésnek, de biztos, ami biztos, a perben nyert pofátlan végkielégítést továbbra is helyesnek tartják – mint tudják Szász Károly miatt.”A Bíróság osztotta a védelem álláspontját, hogy a megvádolt képviselő véleményt mondott, és így nem valósulhatott meg rágalmazás, ráadásul ezt önkormányzati képviselői feladatát ellátva, hivatalos személyként tette, ennek megfelelően Nagyot bűncselekmény hiányában mentették fel a vád alól. Az ítélet ellen a magánvádló fellebbezéssel kíván élni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik