Belföld

Rogán Baloghra bízza a döntést

rogán antal (rogán antal, )
rogán antal (rogán antal, )

A Fidesz frakcióvezetője szerint kizárólag az élettársának bántalmazásával gyanúsított Balogh József rendelkezhet parlamenti mandátuma sorsáról azt követően, hogy a politikus kilépett a kormánypárti képviselőcsoportból és hétfőtől már függetlenként vesz részt az Országgyűlés ülésein.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetőjeként elegendő türelmet adott Balogh Józsefnek az ügy tisztázására, az elmúlt napokban azonban világossá vált, “súlyos probléma van” a politikus és élettársa között – mondta Rogán Antal csütörtökön.

A Fidesz frakcióvezetője megerősítette, magánemberként, férjként és politikusként is elítéli a családon belüli erőszakot, hasonlóan a képviselőcsoport többi tagjához. Ezt jelezte Balogh Józsefnek is, aki erre válaszoló levelében kilépett a kormánypárti frakcióból – közölte.

Rogán Antal hangsúlyozta, tudomásul vette a jövő héttől függetlenként politizáló képviselő döntését és azt kérte, mindenki várja ki a politikus ellen indult eljárás végét. Balogh József lemondásának szükségességéről szólva úgy fogalmazott: “kifejezhetem én a szándékunkat, (…) a képviselők ettől függetlenül maguk dönthetik el mi történjen a mandátumukkal”.

Balogh József korábban lapunknak azt mondta, nem emlékszik arra, hogy megverte volna élettársát. Mint fogalmazott, lagziból jöttek haza, be volt rúgva, szerinte az is előfordulhatott, hogy élettársa átesett kutyájukon, és úgy szerezte sérülését.

A fideszes polgármester volt felesége a minap az RTL Klubnak adott megrázó interjút, melyben azt mesélte, exférje 25 éven keresztül bántalmazta: volt, hogy zsírkeverő kanállal, 25 kilós tejeskannával, konyhakéssel vagy malacperzselővel támadt rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik