Belföld

Még tavasszal államosítják az időjóslást

derűre-ború (eső, napsütés)
derűre-ború (eső, napsütés)

Lesz, aki csak állami adatokat közölhet, még nem világos, kik.

Még ebben a félévben elfogadhatja az Országgyűlés a meteorológiai törvényt, amely alapján állami monopólium lehet az időjárás-előrejelzés – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára a pápai bázisrepülőtéren.

Illés Zoltán a Magyar Honvédség meteorológiai mérőműszereinek korszerűsítése alkalmából tartott átadóünnepségen azt mondta, hogy az 1990-es évek elején elhibázott döntések nyomán a honvédségnél és másutt is, olyan meteorológiai műszereket vásároltak, amelyekről később megbizonyosodott, hogy nem kompatibilisek az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) rendszerével és nem alkalmasak nemzetközi adatcserére sem.

Az államnak egységes meteorológiai rendszerre van szüksége, ami a honvédség és az OMSZ együttműködésének köszönhetően létre is jött: a pápai, a szolnoki és a kecskeméti katonai meteorológiai mérőállomásokon mért adatokat az OMSZ is megkapja – tette hozzá. Illés Zoltán azt javasolta, hogy a már működő rendszerbe vonjanak be újabb, katonai mérőállomásokat is.


Fotó: MTI / Vajda János

A pápai, a szolnoki és a kecskeméti mérőállomásokat összesen 24,3 millió forintból korszerűsítették.

A különböző katonai bázisokon jelenleg 42 mérőállomás van országszerte, ezek adatait továbbítani tudják az OMSZ-nek, plusz pénzbe nem kerül.

Ezért kell államosítani

Az államtitkár szerint a közösség érdekében végzett feladatokat – mint a meteorológiai előrejelzéseket – nem lehet magánérdekeltségekre, önkormányzatokra bízni: ennek állami feladatnak, állami monopóliumnak kell lennie.

Illés Zoltán elmondta, hogy a magyar állam milliárdokat fizet a meteorológiai adatok összegyűjtéséért, magánszervezetek nem lehetnek tagjai azoknak a nemzetközi szervezeteknek, amelyek a meteorológiai rendszereket, műholdakat működtetik, mert se pénzük, se tudásuk, se számítógépes kapacitásuk nincs hozzá.

Illés Zoltán kitért arra, hogy az állami monopólium nem jelenti azt, hogy ne lehetne bárkinek az interneten egy honlapja, amin valahonnan megvett, beszerzett időjárási adatokat közöl. Azt viszont meghatározzák, kinek kell az állami monopóliumtól megvennie ezeket az adatokat, ha közölni akarja.

Az államtitkár szerint a meteorológiai törvénytervezet két-három héten belül a parlament elé kerül, s még ebben a félévben meg is szavazhatja azt az Országgyűlés.

A korábbi hírek szerint az időjáráselőrejelzésért a tévéknek, rádióknak, újságoknak, online sajtótermékeknek is fizetniük kellene, reklámbevételük fél százalékát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik