Belföld

Újabb bírói pofon a rezsicsökkentésnek

áram (áram, )
áram (áram, )

A közigazgatási bíróság az áramszolgáltatóknak adott igazat az általuk a januári rezsicsökkentés egy tétele miatt indított perben.

A bíróság az áramszolgáltatóknak, azaz a felpereseknek adott igazat abban a perben, amelyben a cégek a Magyar Energia Hivatal bizonyos, a januári rezsicsökkentést éritő számításai ellen nyújtottak be keresetet.

Huber Gábor bíró indoklásában leszögezte, hogy alkalmazta az azóta hozott, ilyen kifogásokat megtiltó törvényeket – írja a nol.hu. Ennek értelmében a hivatal előző határozatának megsemmisítése akkortól érvényes, amikor új rendeletet hoz árügyben.

Az áramszolgáltatók a MEH rendszerhasználati díjakat megállapító decemberi határozatát támadták meg a közigazgatási perben. Álláspontjuk szerint a hivatal határozata jogsértő egyebek mellett azért is, mert nem megfelelően ismerte el a szolgáltatók jogos költségeit, például a rájuk kivetett új adókat. A hivatal szerint viszont jogszerűen, “a lakossági fogyasztók fokozott védelme érdekében” jártak el a perben vitatott határozataik meghozatalakor.

A gázszolgáltatókkal kapcsolatos korábbi hasonló ítéletet Orbán Viktor kormányfő a parlamentben botrányosnak nevezte.

A Fidesz részéről azóta többször úgy fogalmaztak, hogy a mostani per veszélyezteti a januári 10 százalékos áramárcsökkentést, és emiatt aláírásgyűjtésbe is kezdtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik