Belföld

Többmilliárdos károkozás a MÁV-nál

máv (máv)
máv (máv)

Ingatlanügyek miatt tett feljelentést a Kehi hűtlen kezelés gyanújával.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata szerint több mint kétmilliárd forintos vagyoni kárt okoztak a MÁV-nak azok a rossz ingatlanhasznosítási döntések, amelyeket a vasúttársaság kormányváltás előtti vezetői hoztak – írja a Magyar Nemzet.

A vizsgálat szerint bűncselekmény gyanúját vetik fel a MÁV előző kormányok idején végrehajtott ingatlanügyletei, emiatt a Kehi a napokban a Legfőbb Ügyészségen tett büntetőfeljelentést ismeretlen elkövető ellen hűtlen kezelés gyanújával.

A hivatal rámutatott: az állami vasúttársaság 2004 áprilisában fogadott el egy ingatlanhasznosítási koncepciót, amely egy új székház létesítését és a felszabaduló épületek eladását irányozta elő. Ez alapján 2004 decemberében az Andrássy út 66. szám alatti ingatlant 1,1 milliárd forintért, a Teréz körút 62. szám alattit pedig 2,1 milliárdért eladták. Szabálytalan volt, hogy az adásvételi szerződéseket egy főigazgató és egy főosztályvezető írta alá, ez ugyanis a vezérigazgató jogosultsága lett volna. Emellett a nyertes vevő a pályázati feltételeknek sem tett eleget, a MÁV mégis lemondott 110 millió forintnyi biztosítékról, amit jogosan követelhetett volna.

Az eladott épületeket a MÁV rögtön vissza is bérelte az új tulajdonosoktól, 2008-ig összesen 713 millió forintot fizetett ki emiatt a vasúttársaság. A Kehi szerint ez a többletköltség elkerülhető lett volna, ha az aktuális vezérigazgatók a 2004-ben elfogadott koncepció szerint időben döntöttek volna az új székház létesítéséről, ezt azonban évekig halogatták – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik