Belföld

Lázár koordinál

Lázár János (Lázár János)
Lázár János (Lázár János)

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladata előkészíteni a zsidó közösségek vagyoni igényeinek rendezését.

A kormány megbízta Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy készítse elő és koordinálja a zsidó közösségek vagyoni igényeinek rendezésével, valamint a zsidó közösségeket érintő kulturális, hagyományőrző, oktatási és történelmi tényfeltáró tevékenységekkel kapcsolatos közigazgatási és szakmai feladatokat.


Tárcák között Fotó: Neményi Márton

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint Lázár Jánosnak feladata egyebek mellett, hogy a zsidó közösségek érdekképviseleteivel megvitassa az örökös nélkül meghalt zsidó származású, vallású, sérelmet szenvedett emberek után a közösségek vagyoni igényeivel összefüggő kérdéseket. Ő koordinálja az ezeknek az igényeknek a teljesítésével kapcsolatos tárgyalásokat, valamint a tárcák közötti egyeztetéseket is.

Az államtitkárnak a feladatai ellátása érdekében rendszeresen, de legalább negyedévente kell egyeztetnie a zsidó szervezetek képviselőivel.

A Magyar Közlönyben emellett azt a kormánydöntést is közzétették, amely szerint ötven százalékkal emelkedik a holokauszttúlélők életjáradéka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik