Belföld

Vasárnaptól új vasúti menetrend – valahol eltűnik a vonat?

Megnéztük, vajon lesz-e csorbítás az idei menetrendhez képest? Győr környezetében nem, ám másutt nem volt minden településnek szerencséje.

Az aggodalmunk úgy tűnik nem alaptalan, hiszen a Hír24 értesülései szerint, több település polgármestere arra  döbbent rá az új menetrend tanulmányozása közben, hogy nem indul vonat a falujukból. Szentgál és Kolontár polgármesterei nem értik, hogy miért nem állnak meg a vonatok a falvakban, s a legmeghökkentőbb az egészben, hogy erről senki se szólt semmit, így még megakadályozni sem volt lehetőségük a menetrendcsorbítást. A lakosoknak egyetlen közlekedési megoldás maradt: az autó. Kattintson ide a részletekért!

Utánanéztünk az interneten, a fent leírtaknak. Az Elvira keresőjébe beütöttük a Szentgál-Veszprém és Kolontár-Veszprém útirányokat. Kértük a menetrendet december 9. előtti dátummal, ahol még megjelentek a járatok. Ugyanezt tettük december 10-ei dátummal is: „ismeretlen állomásnév”, tehát a menetrend szerint ekkor már nem is üzemel a két község vasúti megállóhelye.

Ezen felbuzdulva megvizsgáltuk a Győrből kiinduló vonatjáratokat is, ám úgy tűnik, nincs olyan, az előző menetrendben üzemelő állomás vagy megállóhely, ahol vasárnaptól ne állna meg minimum két vonatpár naponta.

December 9-én, vasárnap lép életbe a MÁV és a GYSEV 2012/2013-as menetrendje, mely már elérhető a vasúttársaság honlapján és az Elvira oldalon is. Úgy tapasztaltuk, hogy Győrből nem csökken az eddigi járatok száma és az áprilisban megcsorbított mellékvonalakon is megmarad a szegényes menetrend.

Győrből és Budapestre a Keleti és a Déli pályaudvarokra juthatunk el átszállás nélkül. A Délibe csak személyvonattal, mely több mint két órás út, a Keletibe pedig gyors és intercity járatok is közlekednek átlagosan másfél órás menetidővel.

Celldömölk felé gyorsvonatok és személyvonatok közlekednek minden órában, Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom felé sem tapasztaltunk változást: az intercity, gyors -és személyvonatok mindegyike megáll mindkét városban. Továbbá Sopron és Győr között sem változik a vonatszám.

Zircen át Veszprémbe naponta öt vonatpár zakatol, ám ugyanezen a vonalon megmarad a négy vonatpár mely Bakonyszentlászló és Győr között ingázik.

Győr-Moson-Sopron megye legkisebb forgalmú vasúti mellékvonalán sem áll le a forgalom. No persze nem is lendül fel, mivel továbbra is csak két vonapár marad Csorna és Pápa között. Ugyan ez a helyzet Komárom megyében a Komárom-Székesfehérvár és a Komárom-Esztergom vasútvonalon is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik