Belföld

Rabosítottak egy jobbikos képviselőt

magyar-rendorok(210x140)(13).jpg (rendőrök, magyarország, )
magyar-rendorok(210x140)(13).jpg (rendőrök, magyarország, )

Jakab Péter a Szebb Jövőért Egyesület tagjaival sétált az avasi lakótelepen, amikor 13 társával együtt elvitték a rendőrök.

Politikai megrendelésre végrehajtott koncepciós eljárásnak tartja a Jobbik, hogy péntek délután előállították a rendőrök a párt miskolci alelnökét, aki épp „bejárást folytatott” a miskolci Avas lakótelepen. Tette ezt a Szebb Jövőért Egyesület 13 tagjával együtt.

A boon.hu tudósítása szerint az egyesület 14 tagját azután állították elő, hogy fekete egyenruhába öltözve városnézésnek nevezett felvonulást tartottak és szórólapokat akartak osztogatni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján írt az előállításról. Eszerint a 14 ember közül egyet közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése, a többieket pedig közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése miatt állítottak elő.

A Jobbik közleménye szerint a történtek azt bizonyítják, hogy „a rendvédelmi szervek felsőbb utasításra nem a településünket sújtó bűnözési hullám felszámolásával foglalkoznak, hanem az őket jogos kritikával illető állampolgárokkal szemben lépnek fel. Az ilyen jellegű intézkedések a lakosság megfélemlítését szolgálják azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megakadályozzák a társadalmi önszerveződés minden formáját” – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik