Lehet bonyolult és eltökélt mondanivalója korunkról, hiszen e darab a spanyol inkvizíció sötét börtönében játszódik. Története szerint az ide hurcolt szerencsétlen hidalgóra, nemes Cervantesre, kettős tanúságtevés vár. Mint adószedőnek, meg kell indokolnia egy, a világi törvényeken felülálló kolostor megadóztatását. S ezzel együtt számot kell adnia az inkvizíciós törvényszék nem éppen felvilágosult tagjainak, ne mondjuk pribékjeinek, a szabadságról vallott gyarló gondolatairól is.
Egyúttal itt, a börtöncellák és kínzató helyiségek nyomasztó előszobájában időző többi rab ugyancsak magyarázatot követel tőle. Ez utóbbi kényszer-védőbeszédje adja indítékát a bús képű lovag története kollektív eljátszásának, – majd az író részleges felmentésének.
Nos, nem kell részletezünk, e témakör megjelenítése sokszínűen érvényes mondanivalók megjelenítésére alkalmatos ma Magyarországon vagy épp Szegeden.
Másfelől lehet a társulati cél friss áldozat bemutatása a színházművészet oltárán az aktuál-politikától való távolságtartás jegyében. Ott ugyanis, ahol több kiváló jellemszínész és hang- adottságú kolléga is kávézik a színházi büfében, nyilván közös lelkesedéssel fogadják a parádés alakításokra alkalmat kínáló darab színpadra kerülését.
A Szegedi Nemzeti Színház legutóbbi premierje leginkább az utóbbi megközelítése ad magyarázatot. Cervantes regényének világsikerű musical változata, a La Mancha lovagja, a mű közismertsége, meg várható közönségvonzata alapján elegendő siker-lehetőséget kínál a színház számára – gondolhatta a vezetőség. Különösen így, hogy van a társulatnak egy echte Don Quijote-i adottságokkal megáldott tagja. Aki külsőleg és belsőleg is annyira alkalmas e világ-nevezetességű lovag bús szerepének eljátszására, hogy szinte „elvihet a hátán” egy teljes előadást.
Jakab Tamásra gondoltak, aki eredetileg a címszerep várományosa volt.
Van e koncepciónak egy másik, nemrégiben „Dömötör díjas indoka” is, Keresztes Attila személyében, aki kolozsvári gyökereivel markáns román színházi hagyományokat hordoz magában. A Szegeden legutóbb kitűnő Hedda Gablert színre állító rendező tán ezért nyilatkozta azt a próbák kezdetén, hogy a sok pszichoanalitikus darab után e szélmalomharcainkról szóló népszerű musical megvalósítása felüdülést hoz a számára. Többek között a kitűnő szereposztásnak köszönhetően.
Ám egyszer csak nem jelentéktelen változás történt a remek szereposztásban. Sajnálatos kerékpáros balesetét követően Jakab Tamás hirtelen kiválni kényszerült a darabból és Rácz Tibor lett a címszereplő. És e váltás jelentős hangsúly- és értelmezési eltolódásokat is okozhatott a színre állítás során.
A mindennapi életében is a szerep kihívásait megélő, karakteres színész helyett váratlanul egy nagyon más habitusú, szakmailag elegáns, ám külső eszközökkel dolgozó művész bujt Don Quijote lovag páncéljába, hogy „véghezvigye mindazt, amit olvasmányai szerint a kóbor lovagok véghezvittek“- mint írta Cervantes, maga.
A 2012. évi szegedi La Mancha lovagja így lett inkább elegánsra szabott, mint elgondolkodtató. Az előadás szereplői e koncepcióhoz idomultak.
A bús képű lovag társát és fegyverhordozóját, Sanchot Gömöri Krisztián alakította. Szerepe a comedia dell’arte stílusában foganva volt karakteres. Dulcinea, azaz Aldonza szerepében viszont Szilágyi Annamária erőteljes, realistán tenyeres-talpas figurát hozott, jó énekhanggal, és ha a helyzet épp ezt kívánta,hihetően árnyaltan.
Fodor Viola díszletei nagy tereket képeztek a Nemzeti színpadára, kocsma, börtön, templom, közös tágassággal bírt. Az utóbbiban pergett fel az előadás talán legjobb jelenete Vajda Júlia (házvezetőnő), Csorba Kata (Antonia) és Somló Gábor (Padre) triójának üde megformálásában. A jelmezek tervezője Bianca Imelda Jeremias volt.
A délceg fogadóst és kormányzót, Pálfi Zoltán, a herceggel váltakozó, Dr. Carrasco-t pedig Rédei Roland alakította. A rabok ének- és tánckaráról sem mondható el semmi elmarasztaló (koreográfus Fejes Kitty), – s vasfüggöny leereszkedését követően hosszasan tapsoltak a nézők az ismert dallamokért és alakításokért.
